Az orosz és a török kormányfő szerdán találkozott egymással, akkor szólították fel a líbiai katonai erőket a tűzszünetre.
A Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) belegyezett abba szombat este, hogy tűzszünetet tartsanak a nemzetközileg elismert líbiai kormány erőivel szembeni harcaikban, amit a héten Törökország és Oroszország kezdeményezett.
Szóvivőjük, Ahmed al-Miszmári tábornok bejelentette, hogy vasárnap hajnali 1 órától (közép-európi idő szerint 0 órától) határozatlan idejű tűzszünetet tartanak, és leállítják katonai műveleteiket azzal a feltétellel, ha ellenfeleik elfogadják ezt. Ha elfogadják, de később megsértik, akkor "a megtorlás súlyos lesz" - tette hozzá.
Néhány órával később a nemzetközileg elismert tripoli kormány nyugtázta ezt, majd később hivatalosan is bejelentette, hogy elfogadja a tűzszünetet.
Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai felhívására válaszolva Fájez el-Szarrádzs, a nemzeti egységkormány feje közleményben jelentette be, hogy a "tűzszünet január 12-én, vasárnap nulla órakor lép életbe", hangsúlyozva, hogy "legitim joga" válaszolni a másik táborból érkező esetleges csapásra.
Hírügynökségi jelentések szerint a felek a tűzszünetet egyelőre betartották.
Libya welcomed Turkey and Russia’s call to reach a cease-fire in the country
— The SETA Foundation at Washington DC (@SETADC) January 9, 2020
“The High Council of State welcomes the statement made by President Recep Tayyip Erdoğan and Russian President Vladimir Putin regarding the Libyan crisis and the attack on the capital” pic.twitter.com/SuxifjaYDe
A kormány feje, Fájez esz-Szarrádzs szombaton Rómában találkozott Giuseppe Conte olasz kormányfővel. Elismeréssel szólt a líbiai rendezést célzó orosz-török erőfeszítésekről. Kifejtette, hogy kormánya tűzszünet bevezetésén dolgozik, és támogatja a január 19-ére Berlinbe tervezett nemzetközi konferenciát a líbiai rendezésről.
Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan szerdai isztambuli találkozójuk után szólította fel a líbiai feleket egy fenntartható tűzszünet január 12-i életbe léptetésére. Haftár erői először - csütörtökön - elutasították ezt. Miszmári tábornok akkor azt mondta: Folytatják háborújukat, mert "a polgári állam létrehozása, a stabilitás, a biztonság és a demokrácia megteremtése nem lehetséges a terroristák felszámolása nélkül".
Az Afrigatenews líbiai hírportál korábbi jelentése szerint az LNA szerda estétől légi blokád alá vette az általa ostromlott líbiai főváros, Tripoli egyetlen nemzetközi repülőterét, hogy megakadályozza a nemzeti egységkormány védelmét célzó török katonai beavatkozást. A török parlament múlt csütörtökön fogadott el egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy katonákat küldjön Líbiába a nemzetközileg elismert kormány támogatására.
A Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Haftar tavaly április 4-én indította meg csapatait Tripoli elfoglalására. A hadművelet megakadt, ám december 12-én a tábornok bejelentette, hogy hamarosan döntő offenzívát indít a főváros elfoglalásáért.
Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni.