Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kereken három évtizeddel a berlini fal ledöntése után Németország nyugati és keleti felében is helyeslik a második világháború után kettészakított ország újraegyesítését, ám hiába telt el harminc év az NDK összeomlása óta, a kulturális, gazdasági és egyéb különbségek jó része még mindig érezhető maradt.
Lassan, de biztosan gyógyulnak a sebek - ez a fő következtetése a Pew Research nevű kutatóintézet Németországban végzett átfogó felmérésének. A kutatók 1991 és 2009 után idén tavasszal is megkérdezték a németeket arról, hogy egy tízes skálán mennyire elégedettek az életükkel, majd összeadták a hetest, illetve annál többet adók számát. Keleten 1991-ben 15 százalékos volt az elégedettek aránya, ez mostanra 59-re ugrott. És bár a volt NDK-ban hatalmas volt a javulás, a nyugatiak még mindig elégedettebbek, ott 64 százalékos a hetes, illetve az annál jobb értékelést adók aránya.
A jövő megítélésével kapcsolatban nagyobb az eltérés, nyugaton a megkérdezettek 61 százaléka véli úgy, jó irányba mennek a dolgok, míg keleten csak minden második ember optimista a jövőt illetően. Komoly különbségek vannak a demokrácia állapotának, illetve az EU helyzetének megítélésében is, nyugaton például a megkérdezettek 72 százaléka tartja sikeresnek az uniót, míg keleten csak a válaszolók 59 százaléka van ezen a véleményen.
Arccal a szélsőségesek felé
Az utóbbi hónapok tartományi választási eredményeinek láttán egyáltalán nem meglepő az, hogy a volt NDK-ban sokkal népszerűbb a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD): a nyugati országrészben 12 százalékos, a keletiben pontosan kétszer ekkora, 24 százalékos a párt támogatottsága. A baloldali szélsőségek felé is nyitottabb a volt NDK lakossága: a kelet-német kommunista párt utódszervezetének számító Baloldalról (Linke) a keletiek 44 százalékának van kedvező véleménye, ami majdnem duplája a nyugati adatnak. Miközben a nagy pártok mindkét országrészben folyamatosan veszítenek népszerűségükből, nyugaton nem az AfD és a Baloldal, hanem a zöldpárt támogatottsága nő: a nyugati országrészben a megkérdezettek kétharmada van jó véleménnyel róluk, keleten viszont csak 51 százaléknak.
A szélsőségekkel pedig együtt jön a kisebbségek elleni gyűlölet: a volt NDK-ban a muszlimokról, a zsidókról és a romákról a megkérdezettek 36, 12, illetve 48 százaléka volt rossz véleménnyel, nyugaton ezek a számok másképp - 22, 5 és 35 százalék - alakultak. Egyébként a zsidóság megítélésében érdekes változások történtek: 1991-ben még a nyugati országrészben volt több antiszemita - 27 százalék -, míg keleten a maihoz hasonló volt a zsidókat gyűlölők aránya.
Az új exodus
A nyugatiak és keletiek közötti különbségek mögött részben könnyen értelmezhető - gazdasági okok állnak. Például az, hogy miközben Németország 1990 óta közel háromezer milliárd eurónyi pénzt költött a valódi német egység megteremtésére - és a németek még mindig fizetik az éves adójuk 5,5 százalékát kitevő szolidaritási adót -, addig keleten még mindig nagyobb a munkanélküliségi arány, és a helyiek átlagosan 15-20 százalékkal kevesebb bért kapnak ugyanazért a munkáért, mit a nyugatiak. A nagy német konglomerátumok közül még egy sem költözött át keletre, miközben, ha a keleti országrészben megalapítanak egy ígéretes start up vállalatot, az az első erdemények után szinte kötelezően átmegy a másik országrészbe.
Kelet-Németország területén a helyi igazgatóknak csak az ötöde kelet-németországi, a többi vezetőt nyugatról “ejtőernyőzték” át. Még a rendőrfőnökök, illetve a polgármesterek között is sok a “wessi”, miközben a legtehetségesebb “ossik” nyugatra vándoroltak. Bár az exodus mára megállt, vagy legalábbis nagyon lelassult, 1990 óta 3,6 millió, általában jólképzett ember hagyta ott az egykori NDK területét, hogy néhány száz kilométerrel nyugatabbra keresse a boldogulását.
Az elvándorlás a nemek közötti arányt is felborította: sokkal több nő ment el nyugatra, mint férfi. Ez leginkább Mecklenburg-Elő-Pomerániában látszik, ahol például az 1977-ben született korosztály nőtagjainak már negyven százaléka él a nyugati országrészben. Egy helyi politikus, Petra Kopping integrációs miniszter szerint részben a társadalom “elférfiasodása” okozza azt, hogy a tartományban teret nyernek a szélsőséges eszmék és pártok.
Az is magyarázza a különbségeket, hogy a kelet-németországi polgároknak csupán 38 százaléka véli úgy: az ország újraegyesítése sikeres volt. A 40 év alattiaknál ez az arány csak húsz százalék, és a megkérdezettek keletiek 57 százaléka még mindig úgy látja, hogy másodrendű állampolgárként él.
Látható és láthatatlan falak
A menekülés hatására a kelet-németországi városok egy része elnéptelenedett, emiatt csökkentek az ingatlanárak, ennek következtében viszont az utóbbi években megindult egy ellenáramlási hullám is. Ez több városon is meglátszik már: például az egykori kikötő és hajóépítő város, Rostock az újraegyesítés után első években romlásnak indult, most viszont az egykori gyárépületekben boltok, és technológiai vállalatok kaptak helyet, s újra nőni kezdett a lakosság.
A különbségek a következő években tovább csökkennek majd, ám az mindeképpen figyelemre méltó, hogy míg a kőből, vasbetonból és szögesdrótból épített fal csak 28 évig állt - 1961-től 1989-ig - ,harminc év nem volt elegendő a láthatatlan falak teljes lebontására.
