Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hiába olyan fontos Orbán Viktor számára az uniós bővítés, egyelőre nem tud sikereket felmutatni ezen a téren. Igaz, ezúttal nem Magyarország, hanem Emmanuel Macron francia államfő a bűnbak, de a magyar kormányfő nyilatkozatai aligha segítenek. Két, egymástól nem független történet a bővítés állásáról.
Szokatlan módon üzent a Twitteren pénteken Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke.
I would like to send a message to our Macedonian and Albanian friends: don’t give up! You did your share and we didn’t. But I have absolutely no doubt that you will become full members of the European Union.https://t.co/8G5z2NjHPr pic.twitter.com/xgTjKS0HML
— Donald Tusk (@eucopresident) October 18, 2019
"Azt szeretném üzenni macedón és albán barátainknak: ne adjátok fel! Ti teljesítettétek a részeteket, mi nem. De szemernyi kétségem sincs afelől, hogy egyszer az Európai Unió teljes jogú tagjaivá váltok."
Hogy miért szokatlan a biztatás? Néhány órával a tweet publikálása előtt ért véget az Európai Tanács ülése, amelynek zárónyilatkozatában a várakozásokkal szemben csupán ennyi szerepelt a bővítésről: „Az Európai Tanács a 2020 májusában Zágrábban tartandó EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt vissza fog térni a bővítés kérdésére.”
Ez annyit jelent: bár a két ország minden feltételt teljesített, és az Európai Bizottság is elismerte ezt, vagyis nincs akadálya a csatlakozási tárgyalások megkezdésének, erre mégis várniuk kell, ki tudja, meddig. A bűnbakot ezúttal nem nehéz beazonosítani: a francia elnök hátráltatná a folyamatot, Emmanuel Macron hivatalosan ezt azzal indokolja, hogy a csatlakozási folyamat egészét kellene megváltoztatnia az EU-nak.
Hasonló kifogással Magyarország is szembesült még a kilencvenes évek végén, amikor csatlakozási tárgyalásokat többek között azzal az indokkal halogatták, hogy a bővítés előtt az uniót kell megreformálni. Ekkor – egy 1999. decemberi interjúban – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök azóta sokat idézett kijelentése, miszerint „Nem történik tragédia, ha nem valósul meg 2003-ban a csatlakozás. Most sem vagyunk az Unió tagjai, s mint látjuk, van élet az EU-n kívül is.”
Orbán hétfőn szinte szó szerint ugyanerről beszélt a magyar parlament előtt. „Ez rossz, de nem tragédia” – fogalmazott, hozzátéve, a tragédia az lenne, ha megakadna Szerbia csatlakozási folyamata is. (Most hagyjuk, hogy Magyar Levente külügyi államtitkár néhány napja még "tragédiát" emlegetett.) Ezúttal talán ez volt a legenyhébb kijelentés, az unió vezetői és az európai vezető politikusok szinte kivétel nélkül arról beszéltek, hogy az EU becsapta Észak-Macedóniát és Albániát, és bővítési politikája miatt elvesztette a hitelességét.
Ami az elutasítás indokait illeti, több ország azt tette szóvá, hogy Albánia jócskán le van maradva Észak-Macedóniához képest, amelynek esetében igazából a görögökkel hosszú ideje fennálló névvita hátráltatta a folyamatot. Edi Rama albán miniszterelnök mindenesetre az unió belső megosztottságával magyarázta a negatív döntést, semmiképpen nem az ország felkészületlenségével – tény, a kiszabott feltételeket Tirana is teljesítette. Szkopjéval szemben azonban egyedül Párizs volt elutasító.
Macron szerint a probléma nemcsak az országokkal, hanem a csatlakozás egész folyamatával van: a csúcs előtt egy nappal Toulouse-ban bizarrnak nevezte például azt, hogy már azelőtt vízummentességet kapnak az országok, hogy egyáltalán leülnének velük tárgyalni. Azt is furcsállotta, hogy a Brexit-folyamat lezárása előtt – vagyis amíg nem tudjuk, hogy egy tagállam miként távozik - hogyan is lehetne tárgyalni a bővítésről.
A francia álláspontot ellenzők – jószerivel az egész EU – azzal próbálta meg jobb belátásra bírni Macront, hogy a csatlakozási tárgyalások további halogatása destabilizálhatja a Nyugat-Balkán régiót. Észak-Macedónia példája megmutatta, hogy nem is a levegőbe beszélnek. Zoran Zaev kormányfő, akinek fő ígérete volt 2017-es megválasztása előtt az ország euroatlanti integrációja, a csúcs után mindössze egy nappal azt közölte: előrehozott választást javasol, hogy a macedónok eldönthessék, egy ilyen „hatalmas történelmi hiba” után milyen irányba lépjen tovább az ország. A parlamenti pártok megállapodása értelmében januárban le is mond hivataláról, a voksolást pedig április közepén tartják.
Beváltatlan ígéretek
Szkopje nem először érezheti úgy, hogy az EU barátságtalanul és hálátlanul viselkedett a volt jugoszláv tagköztársasággal. Amikor 1998-ban kitört a koszovói háború, és Szlobodan Milosevics akkori jugoszláv államfő százezerszámra próbálta meg elűzni az akkor még Szerbiához tartozó tartományból az albánokat, az EU biztosította Szkopjét: ha ideiglenesen befogadja a koszovói menekülteket, az ország jelentős anyagi támogatásra számíthat. Macedónia – ahol a lakosság negyedét egyébként is az ország észak-nyugati részében tömbben élő albánok tették ki – igent mondott a brüsszeli kérésre. A jelentős anyagi segítség azonban elmaradt, a koszovói albánokkal megerősített helyi albánok viszont 2000-ben kirobbantották a maguk macedóniai felkelését, és csak nagy nehezen sikerült megakadályozni, hogy általános polgárháború törjön ki az országban. A harcok 2001 augusztusáig tartottak, az összetűzéseket lezáró ohridi szerződésben az albán kisebbség széleskörű autonómiát kapott.
Szkopje ráadásul a térség országai közül elsőként, még 2001-ben írta alá az EU-val a stabilizációs és társulási megállapodást, amely a csatlakozási folyamat első fontos lépcsőfokának számít, három évvel később pedig be is nyújtotta csatlakozási kérelmét – tehát 15 éve vár. Albánia ettől jócskán lemaradva, de így is 2009-ben kérte felvételét, vagyis tíz évig tartott, amíg egyáltalán a tárgyalásokig eljutott. Céldátum pedig egyik ország esetében sincs – nem mintha azt bármennyire is érdemes lenne komolyan venni.
Nagy kockázatot tehát nem vállalt volna az EU a céldátummal, ezért is nevezte a halogatást „súlyos történelmi hibának” Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő elnöke. Más kérdés, hogy öt évvel ezelőtti kinevezésekor maga Juncker tette világossá azt, hogy 2019 őszéig tartó hivatali idejében nem lesz bővítés. Most azonban más a helyzet: bár a felvételhez elvben legközelebb álló Szerbia felvételét is 2025-re ígérik most, elképzelhető, hogy 2024-ig legalább lezárul egy folyamat.
Orbán érdeke a tárgyalás
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy az új Európai Bizottságban a Magyarország által delegált tag feleljen ezért a kérdésért – azon túl természetesen, hogy a kormány szeretné növelni befolyását a térségben. Orbán ráadásul jó iparoshoz hasonlóan referenciaként tudja felmutatni Horvátország csatlakozását: a mindmáig utolsó csatlakozási tárgyalást a 2011-es magyar elnökség idején sikerült lezárni.
A magyar miniszterelnök másfél hónapja közel is érezhette magát ehhez a célhoz, amikor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke testületében a bővítés és szomszédságpolitika portfóliót kínálta fel a magyar jelöltnek, Trócsányi Lászlónak. Csakhogy időközben Trócsányi jelöltségét elutasította az Európai Parlament – az előtt, hogy érdemben kifejthette volna, hogyan is gondolja a munkát ezen a téren. Ennek azért van jelentősége, mivel az EP-ben és azon túl is sokan vannak azok, akik szerint egy jogállami normák megsértésével vádolt ország képviselője nem tudja elvárni hitelesen a jelölt országoktól ugyanezeknek a normáknak a teljesítését.
Trócsányi (és a román meg a francia jelölt) elutasítása után a kérdés elvben nyitott, ám nincs nagy mozgástere Von der Leyennek, ha nem akarja megbolygatni a teljes bizottságot: a bővítés ugyanis nemcsak stratégiai kérdés Orbán számára, de egyben olyan közösségi szinten is fontos politika, amelyet aligha engedne ki a kezéből, pláne, hogy a másik két "szabad" terület közül a belső piac túl nagy falat lenne, a közlekedés viszont nem ennyire fontos.
Azt, hogy mennyire nem eldöntött a kérdés – pedig az eredeti tervek szerint már a héten szerdán szavazott volna az EP a testület egészéről –, mutatja az is, hogy a magyar miniszterelnök minden létező fórumon kifejti:
a portfólió jár Magyarországnak.
Emmanuel Macronnál tett látogatásán még csak azt fejtegette, miért fontos a bővítés Magyarország számára, a Türk Tanács múlt heti ülésén azonban továbblépett – földrajzilag és jogilag is. Az MTI tudósítása szerint arról beszélt, Magyarország azért harcol, hogy megkapja az Európai Bizottságban a bővítés- és szomszédságpolitika portfólióját. Ha pedig ezt sikerülne „megszerezni, akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalások ügyében pedig Törökországgal" – fogalmazott, hozzátéve: „állunk rendelkezésükre”.
Azon túl persze, hogy a mostani Európai Tanács is megmutatta, még olyan egyszerűnek látszó országok esetében sincs előrelépés, mint Észak-Macedónia, Orbán kijelentése jogi aggályokat is felvet – erre Ujhelyi István szocialista EP-képviselő is felhívta a figyelmet. Az Európai Bizottság tagjai ugyanis nem hazájukat képviselik, hanem a közösséget, munkájukat tehát nem befolyásolhatja az, honnan jöttek és ki jelölte őket. És ha Orbán Viktor azt gondolná, hogy Bakuban elhangzott szavai nem hallatszanak el az Európai Parlamentig, alighanem tévednie kell.
