Jobb mechanizmusra van szükség szerinte. Mármint ahelyett, hogy az oroszok folyton hazudnak.
Fegyverkísérlet során történt az észak-oroszországi Arhangelszk megyében augusztus 8-án, egy katonai létesítmény területén bekövetkezett halálos baleset - erősítette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Helsinkiben, Sauli Niinistö finn államfővel közös sajtótájékoztatóján. (A baleset helyszíne nincs túl messze a finn határtól.)
Putyin aláhúzta, hogy Moszkva nem tehet mindent közzé a robbanásról, tekintve az ügy katonai természetét. Azt sem hozta nyilvánosságra, hogy milyen fegyverrendszert teszteltek, de már úgyis közismert, hogy a Burevesztnyik nevű nukleáris meghajtású rakéta volt az.
Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a háttérsugárzás mértéke normális szinten van az incidenst követően. Mint mondta, a jövőben egy jobb mechanizmusra van szükség az értesülések megosztására ilyen jellegű szerencsétlenségek bekövetkezte esetén. Ez azért is érdekes megjegyzés a részéről, mert az orosz hatóságok kezelték az információkat, és meséltek előbb sima robbanásról, aztán radioizotópos generátorról, illetve ők hallgatták el a sugárfertőzött áldozatokat kezelő orvosok elől is, hogy mi okozta a sérüléseket.
A Roszatom orosz állami atomenergia-vállalat korábban azt közölte, hogy szakemberei egy "rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak" a detonáció idején, amelyben hivatalos közlés szerint a vállalat öt, az orosz védelmi minisztériumnak pedig két alkalmazottja vesztette életét, és további hat ember megsérült.