Ross Perot 89 évesen, leukémia miatt halt meg.
Ross Perot texasi milliárdos kétszer is indult az elnökválasztáson: 1992-ben függetlenként, majd 1996-ban az általa alapított Reform Párt képviseletében. Az 1992-es választásokon - amelyet Bill Clinton nyert meg - a voksok 19 százalékát szerezte meg. Ezzel az egyik legsikeresebb független elnökjelölt volt az Egyesült Államok 20. századi történetében. A kampányt saját pénzéből finanszírozta és elemzők szerint színes egyénisége is hozzájárult a sikerhez. Négy évvel később viszont már alig 8 százalékot ért el, a Reform Párt is szétesett.
Perot nagyon szerény anyagi körülmények között nőtt fel a texasi Texarkanában, fiatalon újságkihordó volt, az első millióját egy informatikai cég létrehozásával szerezte meg.
Először 1979-ben vált ismertté a neve az üzleti világon kívül is, amikor finanszírozott egy magánkommandót, hogy kiszabadítsa cége két, Iránban fogva tartott munkatársát. Az akció sikeres is volt, a sztoriból Ken Follett regényt írt, az NBC televízió filmet is forgatott róla. Az 1980-as években magánemberként tárgyalt vietnami tisztségviselőkkel annak érdekében, hogy felkutassák az eltűnt, vagy még börtönben lévő amerikai katonákat.
Politikusként a szövetségi költségvetési deficit csökkentése és a külföldre kiszervezett munkahelyek visszahozatala mellett kardoskodott. Véleményével a második elnökjelöltsége után is jelen volt az amerikai közéletben. 2008-ban az Egyesült Államok eladósodottságával és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó internetes oldalt is létrehozott.