Világ hvg.hu 2019. július. 04. 11:05

Már megint összeveszett Észak-Korea és az USA

Kényszeresen tesz az USA ellenséges lépéseket Észak-Korea ellen, Washington beleszeretett a szankciókba – ezzel vádolta csütörtökön Phenjan az Egyesült Államokat. A hivatalos közlemény néhány nappal az után született meg, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető egyezségre jutott a nukleáris fegyverekről szóló tárgyalások folytatásáról.

A meglepő tartalmú közleményben az észak-koreai ENSZ-küldöttség azzal is megvádolta az USA-t, hogy az szándékosan elrontja a Koreai-félszigeten kialakuló békés légkört. Az ENSZ-diplomaták azt állították, az észak-koreai nyilatkozat válasz arra, hogy az USA és szövetségesei azzal vádolták meg Phenjant, hogy megsértette az embargó alatt lévő állam ellen 2017 óta érvényben lévő olajbehozatali szabályokat.

A nyilatkozat közzététele előtt pár nappal Donald Trump történelmet írt: ő volt az első amerikai elnök, aki átlépve az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határt, északi területre lépett. A demilitarizált övezetben folytatott másfélórás megbeszélésen a Trump és Kim Dzsongun megállapodott arról, hogy újraindítják az atomleszerelési tárgyalásokat. Nyugati források szerint az amerikai elnök hajlandó volt engedni abból, hogy csak az után kezdik meg a Korea elleni szankciók feloldását, hogy a távol-keleti állam véglegesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul beszüntette atomfegyver fejlesztési programjait.  Az USA egyelőre nem reagált az észak-koreai közleményre.

Az Észak-Korea és az USA közti közeledés tavaly kezdődött, amikor a két ország vezetői Szingapúrban találkoztak. Viszont a nagy várakozásokkal övezett idei februári hanoi csúcs kudarccal ért véget, Trump még a hivatalos zárás előtt felállt, és távozott a megbeszélésről. A múlt vasárnapi találkozó után Trump ismét nagy barátjának nevezte Kimet és közölte, a találkozó nagy nap a világ számára.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.