Remek levelet kapott Donald Trump amerikai elnöktől Kim Dzsong Un észak-koreai államfő – közölte az ázsiai ország hírügynöksége, a KCNA.
Olyannyira, hogy az észak-koreai vezető komolyan elgondolkodik annak érdekes tartalmáról - írta a KCNA. Kim egyúttal dicsérte Trump „kivételes bátorságát”.
A Fehér Ház elismerte, hogy Trump írt Kimnek, és jelezte, hogy a két vezető között levelezés folyik.
Nemrég Trump közölte, hogy gyönyörű levelet kapott az észak-koreai vezetőtől.
Arról nem szólnak a hírek, hogy mi volt a levelek tartalma, és arról sem, hogy az amerikai, illetve az észak-koreai elnök milyen módon küldte el az irományát.
Az viszont tény, hogy a rosszul elsült februári vietnami találkozójuk óta a levelezés a kapcsolat újrafelvételét jelenti. Trump egyébként nemrég úgy nyilatkozott, hogy Kim vezetése alatt Észak-Koreának óriási lehetőségei vannak. Egyúttal „igen okos fickónak” nevezte az észak-koreai vezetőt.