2019. június. 17. 13:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2019. június. 17. 13:59 Világ

Focimeccset nézők között robbantottak Nigériában

A merényletet vélhetőleg a Boko Haram tagjai követték el. A vérontásban több mint 40-en meghaltak.

Legalább harmincan életüket vesztették, és több mint negyvenen megsebesültek egy hármas öngyilkos merényletben Nigéria északkeleti részén – írja az MTI helyi hatóságokra hivatkozva.

A három támadó, két nő és egy férfi, a Maiduguri közelében fekvő Kondugában röpítette levegőbe magát vasárnap este kilenc óra körül – mondta Bulama Kalli, a falu vezetője. Maiduguri Borno állam székvárosa.

Az áldozatok épp egy focimeccs közvetítését nézték. A merényletet vélhetőleg a Boko Haram iszlamista csoport tagjai követték el. Az elmúlt hónapokban nem volt példa hasonlóan véres támadásra a térségben. Sokan azért vesztették életüket, mert nem kaptak azonnali orvosi ellátást, miután a hadsereg lezárta a térséget – mutatott rá egy egészségügyi illetékes, Usman Kachalla.

Ali Hassan, az eseménynek helyet adó központ tulajdonosa elmondta, hogy az egyik merénylő összevitatkozott a focirajongókkal, majd felrobbantotta magát. Ezt követően két társa szintén a levegőbe röpítette magát. Ők az épületen kívül, egy teásbódé közelében tartózkodtak.

Kondugában többször hajtottak végre hasonló támadást a Boko Haram tagjai, akiknek egyik bázisa egy közeli erdőben található. Tavaly júliusban nyolcan haltak meg egy mecsetben elkövetett öngyilkos merényletben.

Nigéria északkeleti, főként muszlimok lakta térségét csaknem egy évtizede rettegésben tartja a Boko Haram. A fegyveres csoport 2009 óta küzd egy iszlám alapokon nyugvó állam megteremtéséért, és az elmúlt években több támadást hajtott végre a szomszédos Kamerunban, Csádban és Nigerben is. Tevékenysége miatt az érintett országokban mintegy 30 ezren vesztették életüket, és mintegy 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.