Világ hvg.hu 2019. május. 14. 16:39

Drónokkal támadták a szaúdi olajvezetékeket

Szaúd-Arábia szerint drónokkal támadtak a közel-keleti királyság egyik legfontosabb olajvezetékére, s támadás ért más olajipari létesítményeket is. Az akcióra egy nappal az után került sor, hogy ismeretlen tettesek megrongáltak több szaúdi tankert.

A pilótanélküli járművekkel végrehajtott akciók mögött valószínűleg jemeni lázadók állnak, akik kedd reggel bejelentették, átfogó dróntámadást intéznek a különféle szaúdi célpontok ellen. A jemeniek azt akarják elérni, hogy Szaúd-Arábia, amely már 2015 óta vesz részt a jemeni huti felkelők elleni harcokban, végre változtasson politikáján. „Azt üzenjük Szaúd-Arábiának, hagyja abba az agressziót. A célunk, hogy válaszoljunk azokra a bűncselekményekre, amelyeket nap, mint nap elkövetnek a jemeni emberek ellen” – hangsúlyozták a jemeni lázadók.

Rijádi közlések szerint a támadók egyebek mellett egy olyan szivattyúállomást támadtak meg, amelyek az olajban gazdag déli országrészből a Vörös-tenger felé tartó egyik fővezetékbe pumpálják bele a fekete aranyat. A robbanások után tűz ütött ki, s a szaúdi hatóságok ugyan megfékezték a lángokat, ám egyelőre nem működtetik a vezetéket.

A támadások előtt egy nappal négy, a szaúdi partok mentén horgonyzó tankert rongáltak meg ismertelen támadók. A két szaúdi, valamint egy-egy norvég, illetve emirátusi hajókon nem keletkeztek súlyos károk. Az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség szerint amerikai források azt állítják, hogy az akció mögött Irán vagy Irán szövetségesei állnak.

A szaúdi incidensek egybeesnek azzal, hogy napról napra éleződik a feszültség Irán és az USA között, s az AP úgy tudja, a most használt drónok is nagyon hasonlítanak az Irán által korábban használt hasonló eszközökhöz.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?