Világ MTI 2019. május. 05. 22:56

Baloldali győzelem az észak-makedóniai elnökválasztáson

Sztevo Pendarovszki, a kormányzó balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltje nyerte meg az észak-makedóniai elnökválasztást vasárnap, az előzetes eredmények szerint.

A választási bizottság adatai szerint a voksok 91 százalékának feldolgozása alapján Pendarovszkira a választók 52 százaléka adta voksát, míg ellenfelére, Gordana Sziljanovszka-Davkovára a 44 százalékuk szavazott. A voksok mintegy 4 százaléka érvénytelen volt.

A párton kívüli Gordana Sziljanovszka-Davkovát az ellenzéki, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) indította a választási versenyen.    A két jelölt az április 21-i első fordulóban fej-fej mellett végzett, Sztevo Pendarovszki csak egy hajszállal előzte meg vetélytársát.
Az elnökválasztás egyik fő kérdése az volt, hogy a részvételi arány eléri-e a 40 százalékot, ellenkező esetben ugyanis meg kellett volna ismételni a teljes választási folyamatot. A részvétel urnazárás előtt fél órával már 44,5 százaléknál tartott.

Fontos kérdés volt az is, hogy a kormánykoalíció és az új államfő mennyire tud majd együtt dolgozni, egy ellenzéki köztársasági elnök ugyanis jelentősen megnehezíthette volna az új törvények életbe lépését, mint ahogyan az utóbbi időszakban a leköszönő Gjorge Ivanov is több jogszabályt visszautalt a parlamentnek, más törvényeket pedig kétszeres parlamenti elfogadás után sem volt hajlandó aláírni. A kormányzó SDSM-hez tartozó Sztevo Pendarovszki a várakozások szerint nem gördít majd akadályt a jogszabályok hatályba lépése elé.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.