Világ hvg.hu/MTI 2018. december. 03. 08:20

Nyom nélkül eltűnt 46 kínai építőmunkás Japánban

A rendőrség szerint egy bűnbanda juttatta be őket az országba, amely illegális munkavállalókat szállít Japánba.

A japán rendőrség 46 kínai építőmunkást keres, akik rövid időre szóló vízummal érkeztek az országba, majd felszívódtak – jelentette hétfőn az NHK japán közszolgálati televízió. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy egy olyan kínai bűnbanda jutatta el őket Japánba, amely illegális munkavállalókat szállít építkezésekre.

A közelmúltban hasonlóképpen tűnt el hatvan kínai és vietnami állampolgár. Ők turistahajókkal érkeztek a Kjúsú szigeten lévő Nagaszaki, Szaszebo és Hakata városokba, majd nyomuk veszett, miután kikötött a hajójuk. A hatóságok azt feltételezik, hogy ők is hamis okmányokkal érkeztek és kaptak munkát építkezéseken.

Japánban tilos vendégmunkásokat alkalmazni, csupán rendkívüli szaktudású szakemberek és rövid időtartamú vízummal érkező gyakornokok jelentenek kivételt. A parlament előtt van ugyanakkor egy törvénymódosítás, amely lehetővé tenné, hogy nagyobb számban érkezhessenek Japánba vendégmunkások, akikre főként az építkezéseken, a mezőgazdaságban és a beteggondozásban van szükség.

Hirdetés