2018. november. 20. 13:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. november. 20. 14:30 Világ

Megkéseltek egy rendőrt Brüsszelben

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat. Az indok hivatalosan azonban még nem ismert.

A tájékoztatás szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte. A két sebesültet kórházba szállították, egyikük sincs súlyos állapotban.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy "Allah akbar!" (Allah hatalmas), ezt azonban hivatalos személyek egyelőre nem erősítették meg.

Túl korai még megmondani, hogy mi lehetett a támadó indítéka, folyik a nyomozás – mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert – közölte a Le Soir című újság. Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében.

Kollégája, Jan Jambon belügyminiszter pedig kijelentette: a támadás "gyáva akció volt a rendőreink ellen". A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait. A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

(MTI / Reuters)

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.