Világ hvg.hu/MTI 2018. október. 09. 13:42

Őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, akinek köze lehetett a bolgár újságírónő meggyilkolásához

Névtelenül nyilatkozó bolgár tisztviselők szerint egy román-moldovai kettős állampolgárról van szó, a bolgár belügyi tárca regionális igazgatóságának vezetője viszont azt közölte, hogy jelenleg egy román útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárt hallgatnak ki az üggyel kapcsolatban.

Őrizetbe vettek egy gyanúsítottat a bolgár újságírónő meggyilkolásának ügyében – közölték kedden kormányzati források. A név nélkül nyilatkozó tisztviselő részleteket nem árult el, de a bolgár közszolgálati rádió szerint egy román-moldovai kettős állampolgárról van szó, Teodor Atanaszov, a bolgár belügyi tárca regionális igazgatóságának vezetője viszont a BTA hírügynökséggel azt közölte, hogy jelenleg egy román útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárt hallgatnak ki a gyilkossági üggyel kapcsolatban.

A belügyminisztérium szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket.

Viktorija Marinova oknyomozó riporter holttestét négy napja találták meg szülővárosa, Rusze egyik parkjában. A nővel kegyetlen módon végzett gyilkosa: megerőszakolta, megverte, majd megfojtotta. Személyes tárgyait – szemüvegét, telefonját és autójának kulcsait – kissé távolabb, az erdőben szétszórva találták meg, csak ezek alapján sikerült azonosítani.

Marinova gyakran foglalkozott korrupciós ügyek feltárásával, új műsorában például két újságíró volt a vendége, akiket megfenyegettek és egy éjszakára le is tartóztattak, miközben egy európai uniós támogatások sikkasztásával kapcsolatos ügyben nyomoztak.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.