Világ hvg.hu 2018. október. 08. 12:21

Korrupciós ügyekkel foglalkozott új műsorában a brutálisan meggyilkolt bolgár újságírónő

Viktorija Marinova félmeztelen holttestét a Duna partján találták meg, gyilkosa rendkívül kegyetlen módon végzett vele, miután megerőszakolta. A rendőrség szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy munkája miatt ölték volna meg, de a nyomozás még tart.

Egyre több részlet derül ki arról a bolgár oknyomozó újságírónőről, akinek félig lemeztelenített holttestét a román határon, a Duna partján fekvő Rusze közelében találták meg. Viktorija Marinova egy kis ruszei tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó műsorának vezetője volt. Épp egy új műsoron dolgozott, amelynek a Detektor címet adták, nem véletlenül: az első adásban például egy bolgár és egy romániai magyar újságíróval készített interjút, akiket megfenyegettek, és egy éjszakára le is tartóztattak, miközben munkájukat végezték. A két újságíró éppen egy európai uniós támogatások sikkasztásával kapcsolatos ügyben nyomozott.

Marinova holttestét a várostól távolabb, egy erdős részen találták meg, nem messze a folyóparttól. A Daily Beast szerint a nőt olyan brutálisan megverték, hogy arca felismerhetetlen volt, és halála előtt meg is kínozhatták. Marinovát gyilkosa meg is erőszakolta, majd megfojtotta, a félig lemeztelenített, meggyalázott holttestet pedig otthagyta az erdőszélen. A nő személyes tárgyait – szemüvegét, telefonját és autójának kulcsait – kissé távolabb, az erdőben szétszórva találták meg, csak ezek alapján sikerült azonosítani.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy Marinova munkájának köze lehetett-e brutális halálához, azaz hogy olyasvalaki gyilkolta-e meg, akinek esetleg nem tetszett, hogy az újságírónő túl mélyre ás a korrupciós ügyekben. Az AFP szerint egyelőre semmilyen nyom nem utal arra, hogy a nőt munkája miatt ölték volna meg, de a nyomozás még folyik.

Az elmúlt 14 hónapban Marinovával együtt összesen négy újságírót gyilkoltak meg Európában. Kim Wall svéd újságírónőt 2017 augusztusában ölték meg, testrészeit a tengerben találták meg. A gyilkossággal egy feltalálót, Peter Madsent vádolták meg, ugyanis az ő tengeralattjáróján látták utoljára élve a nőt. 2017 októberében egy máltai újságírónőt egy autóba rejtett bomba ölt meg nem messze otthonától. 2018 februárjában Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát saját házukban ölték meg, az ügye komoly felháborodást váltott ki az országban.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.