Világ MTI 2018. szeptember. 28. 09:52

Az ukránok sem tudják, hogy vizsgálják-e a magyar útlevelek ügyét

Még nem indított nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Kárpátalján kiadott magyar útlevelek ügyében, ellentétben Jurij Lucenko főügyész állításával - közölte Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője a LIGA.net ukrán hírportál szerint.

"Erről én semmit sem tudok" - mondta a szóvivő, furcsának nevezve a főügyész bejelentését, miszerint a titkosszolgálat nyomozást indított, és minden felderített kettős állampolgárt felelősségre vonnak, megfosztanak ukrán állampolgárságától. Szavai szerint a főügyészség eljárást indíthatott, és a nyomozás elvégzését az SZBU hatáskörébe utalhatta, de ilyen tartalmú dokumentum nem érkezett a titkosszolgálathoz.

Hitljanszka megjegyezte, hogy tudomása szerint az ukrán jogszabályokban nincs olyan rendelkezés, amely alapján a kettős állampolgárság felelősségre vonást vonna maga után. "Elméletben lehet kezdeményezni egy személy állampolgárságtól való megfosztását, ha megállapítást nyer, hogy más ország útlevelével rendelkezik. Ennek az eljárása azonban nincs meghatározva egyetlen jogszabályban sem" - tette hozzá.

Lucenko újságírók előtt bűncselekménynek nevezte a kettős állampolgárság birtoklását, amelynek megszerzését értelmezése szerint az ukrán alkotmány kategorikusan és egyértelműen tiltja.
Jogi szakértők vitatják ugyanakkor az ukrán alkotmány egyértelműségét ebben a kérdésben. Az alaptörvény 4. cikke ugyanis egyáltalán nem egyértelmű megfogalmazásban úgy szól, hogy Ukrajnában "egy, illetve egységes" állampolgárság van, emellett viszont szó sincs az alkotmányban a többes állampolgárság intézményéről, különösen nem annak tilalmáról.

Az ügy előzménye, hogy múlt szerdán az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is. Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya: Kijev az ukrán törvények és a bécsi egyezmény megsértésével vádolta meg a külképviseletet, és közölte, hogy rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza. Budapest erre hasonló válaszlépést helyezett kilátásba.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.