Újabb bizonyítékokat talált a Bellingcat oknyomozó hírportál arra, hogy a márciusi dél-angliai Szkripal-merénylet elkövetésével vádolt két orosz állampolgár az orosz katonai hírszerzés aktív ügynöke. Moszkvában még arra sem vigyáztak, hogy legalább ne a szolgálat, azaz a GRU számát adják meg Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov útlevélkartotékján.
„Felvilágosítás nem adható. 195-79-66” – ez szerepel a Bellingcat által megszerzett kartotékokra nyomott pecséten, s a nemzetközi oknyomozó portállal együttműködő orosz újságírók úgy vélték, a számsor akár egy moszkvai telefonszám is lehet. Amikor felhívták a számot, az orosz védelmi minisztériumban vették fel a kagylót. A Bellingcat ez után azt is nagy valószínűséggel bebizonyította, hogy a telefon a katonai hírszerzés, a GRU központjában van. Az épület ugyanis a Horosevszkoje úton található, s a környékbeli telefonok közül nagyon sok 195-tel kezdődik. Például a védelmi minisztérium által kiadott katonai szemle szerkesztőségének a száma.
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az angolokhoz átállt egykori orosz hírszerző, Szergej Szkripal elleni, novicsok idegméreggel végrehajtott merénylet elkövetésével vádolt két férfi útleveleinek száma nagyon közel volt egymáshoz – csak három szám választotta el őket. Most a Bellingcat azt írta, hogy a Lengyelországból 2014-ben kémkedés miatt kiutasított katonai attasé, Eduard Sismakov útlevelének száma is feltűnően közel van Petrovéhoz: 654341297, illetve 654341323. Sismakov új útlevele akkor került az újságírók és a hatóságok látókörébe, amikor a védelmi minisztériumnak, azon belül a GRU-nak dolgozó férfi más néven – Eduard Sirokovként – 2016-ban megjelent Szerbiában. Montenegrói vádak szerint azért, hogy felügyelje a Montenegróban 2016 őszén végrehajtott puccskísérlet előkészületeit, illetve végrehajtását.
A Bellingcat megvizsgálta Bosirov és Petrov 2016 óta tett külföldi útjait is, s a részletek itt is arra utalnak, hogy a két férfi nem az az átlagos orosz polgár, aminek Vlagyimir Putyin államfő mondta őket még szeptember elején. Petrov például július 11-én Oroszország felől belépett Kazahsztánba, ahol azt mondta a határőröknek, hogy végső célja Peking. Ehhez képest Petrov alámerült, s csak 15 nappal később került elő, amikor Tel-Avivból Moszkvába repült.
Petrov és Bosirov a következő hónapokban sokszor megfordult Hollandiában és Svájcban, s a Belingcat nyugat-európai forrásokból úgy értesült, hogy a párost 2018 folyamán Hollandiában őrizetbe vették és kiutasították az országból. A vád az volt, hogy megpróbálták feltörni annak a svájci kutatóintézetnek a számítógépes rendszerét, ahol egyebek mellett a Szkripal-merénylet során használt novicsok idegméreg mintáit is vizsgálták.
Míg Szergej Szkripal és lánya túlélte a márciusi merényletet, néhány héttel később meghalt az a brit nő, aki megtalálta a mérget rejtő üvegcsét, s kinyitotta azt.