A Fehér Ház szerint az észak-koreai vezető egy „barátságos, meleg hangú” levélben hívta meg az amerikai elnököt egy újabb találkozóra.
Ismét találkozhat egymással Donald Trump és Kim Dzsong Un – adta hírül a BBC. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője arról számolt be, hogy az amerikai elnök egy nagyon „barátságos, meleg hangú” levelet kapott az észak-koreai vezetőtől, aki meghívta őt egy újabb találkozóra. Sanders szerint Amerika készen áll a találkozóra, az erről szóló egyeztetések már meg is kezdődtek. Addig viszont nem hozzák nyilvánosságra a levél teljes tartalmát, amíg Kim Dzsong Un beleegyezését nem adja.
A találkozó középpontjában az atomfegyverek állnak majd. A két vezető első csúcstalálkozója idén júniusban volt Szingapúrban, de amerikai elemzők szerint Trump és Kim Dzsong Un viszonya azóta megromlott, mert Washington szerint Phenjan vonakodik felszámolni atomfegyverzetét. A szóvivő egyelőre nem árulta el azt sem, hogy vannak-e már arra vonatkozó hírek, hogy a két vezető hol és mikor találkozik majd.
A Fehér Ház szóvivője szerint Phenjan utóbbi hetekben tett diplomáciai gesztusai egyre inkább az ország közeledését mutatták az Egyesült Államok felé. Ilyen gesztusként említette a három amerikai fogoly szabadon bocsátását még májusban, valamint azt, hogy vasárnap az észak-koreai nemzeti ünnepen a szokásos katonai parádén nem vonultatták fel az atomtöltetek célba juttatására alkalmas hordozóeszközöket.