Világ hvg.hu 2018. szeptember. 07. 19:58

Orbán hősét nem különösebben hatja meg, hogy vizsgálat folyik ellene

Matteo Salvinit azért vették elő, mert hagyta, hogy az olasz partokhoz közelítő menekültek tíz napig a tengeren hánykódjanak.

Megerősítette a palermói ügyészség, hogy vizsgálat folyik "emberrablás" miatt Matteo Salvini belügyminiszter ellen, aki tíz napon át nem engedélyezte, hogy több mint száz illegális bevándorló partra szálljon Olaszországban.

A szicíliai város ügyészsége levélben közölte döntését Matteo Salvinivel, a jobboldali Liga kormánypárt vezetőjével, akit Orbán Viktor miniszterelnök korábban a hősének nevezett.

Augusztus 25-én Agrigento város egyik ügyésze indított eljárást Matteo Salvini és a kormánya ellen emberrablás, hivatali hatalommal való visszaélés és jogcím nélküli fogva tartás címén.

Salvini ügyét áthelyezték egy palermói ügyészségre, amelynek hatáskörében áll kormánytagok ügyében vizsgálatot folytatni, és amely megerősítette az első két vádpontot.

"Egy állami szerv vizsgálatot folytat egy másik állami szerv ügyében. Azzal a kis különbséggel, hogy ez utóbbi állami szervet megválasztották" – mondta a Facebookra feltöltött videójában a Liga vezetője. "A többieket senki sem választotta meg, és senkinek sem felelősek."

"Önök kérték ettől a minisztériumtól, hogy ellenőrizze a határokat, a kikötőket, korlátozza a partra szállók és az illegális bevándorlók számát. Önök kérték ezt tőlem, önöket a barátaimnak, a támogatóimnak és a cinkostársaimnak tekintem" – tette hozzá a miniszter. "Egy milliméterre sem térek el attól, amit az olaszok kérnek tőlem. Ha holnap másik, migránsokkal teli hajó érkezne, nem fognak partra szállni."

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.