Világ hvg.hu 2018. augusztus. 14. 14:35

A dollár napjai meg vannak számolva – állítja az orosz külügyminiszter

Csökkenőben van az amerikai dollár globális valuta szerepe, és Oroszország már egy ideje annak a módjait keresi, hogy miként fizethetnének helyi valutákkal az egymással kereskedő államok – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„Biztos vagyok abban, amiatt, hogy egyesek durván visszaélnek a dollár globális tartalékvaluta szerepével, előbb csökkenni fog, majd teljesen eltűnik a dollár ezen szerepe” – magyarázta az éppen Törökországban tárgyaló politikus. Igaz, arról nem beszélt, hogy Törökországgal lírában akar-e kereskedni Oroszország, hiszen a török fizetőeszköz árfolyama az utóbbi hetekben gyorsan romlik, s a zuhanás sebessége az utóbbi napokban még fel is gyorsult.

Lavrov szavaiból kiderült, hogy Moszkva inkább azt szeretné, ha Oroszország és Törökország, illetve Oroszország és Irán rubelben számolna el egymással. „Kínával is bonyolítunk már le kereskedelmi ügyleteken nemzeti valutában” – tette hozzá, ám nem közölte, hogy a rubelre, vagy a jüanra gondol.

Lavrov nyilatkozatának fő célja valószínűleg az volt, hogy megmutassa az Oroszországot újabb szankciókkal sújtó USA-nak, hogy Moszkva is tud ártani az Egyesült Államoknak: a dollár tartalékvaluta szerepének csökkenéséről beszélve valószínűleg fel akarja gyorsítani ezt a folyamatot, s újabb szövetségeseket keres a dollár kizárásával folytatott kereskedelemhez. Néhány nappal korábban Anton Sziluanov pénzügyminiszter beszélt arról, hogy Oroszország csökkenti az amerikai állampapírok vásárlását, és megpróbálja csökkenteni dollárban folytatott kereskedelmét.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.