Világ 2018. augusztus. 07. 16:38

Már 327 ember érintett az orosz befolyás amerikai vizsgálatában

A Politico internetes híroldal által elvégzett elemzésből kiderült, már 327 ember érintett a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolását célzó orosz kísérletek után nyomozó Mueller-vizsgálatban.

A Politico szerint a különleges ügyész, Robert Mueller leginkább azokra koncentrál, akik részesei lehettek az orosz befolyásolási kísérleteknek, ám vannak olyan személyek is, akiket azzal vádolnak, hogy az elnökkel, vagy a környezetében lévőkkel összefogva megpróbálták eltüntetni az orosz beavatkozásra utaló bizonyítékokat.


A 327 ember között a legtöbben Trump csapatához tartoznak – például Jared Kushner, Trump veje, vagy az elnök gyerekei, de a listán van 87 külföldi állampolgár is, akik közül 68-an közvetlen kapcsolatban állnak Oroszországgal. Például Natalja Veszelnyickaja, aki 2016-ban arról tárgyalt Trump fiával és tanácsadóival,hogy milyen Hillary Clintont lejárató információkat adhatnak át az oroszok Trumpnak. Vagy Szergej Kiszljak volt washingtoni orosz nagykövet, aki állítólag ugyancsak próbálta egyengeti a kapcsolatokat Trump és Moszkva között.
A többiek a demokrata párt emberei, az ügyészek, illetve lobbisták és újságírók közül kerülnek ki.

Hirdetés