A rengést több szigeten is lehetett érezni, 7-es erősségű volt a Richter-skálán, azaz hivatalosan is „igen erős”.
Az epicentrum Lombok közelében volt, mintegy tíz kilométerrel a felszín alatt. A mostani rengés sokkal nagyobb energiájú volt, mint az a pontosan egy héttel ezelőtti, amely tizenhét emberéletet követelt. Áldozatokról egyelőre nem tudni, de a közösségi médiában komoly károkról számoltak be a helyiek.
A Richter-skáláról érdemes tudni, hogy már egy 4,5-es erősségű rengés energiája is nagyjából a Nagaszakit leromboló atombombáéval egyenértékű. Ráadásul a skála maga nem lineáris, egyetlen egységnyi eltérés több tucatszoros különbséget is jelenthet a felszabaduló energiában. (Például egy 5,4 és egy 6,4-es erősségű földrengés során kipattanó energiában nagyjából harminckétszeres a különbség.) Egy 7-es erősségű (pontosabban: méretű) rengés során már az erősebb házak, hidak is súlyosan megrongálódhatnak, összedőlhetnek, az utak és vasúti sínek deformálódnak, az epicentrumtól akár több száz kilométeres távolságra is. Évente átlagosan tizennyolc ilyen erejű rengés fordul elő a világon.
A rengés Balin, Jáván, Madurán, Kalimantanon és Sulawesin is érezhető volt - közölte az Express.