A francia elnök ugyanakkor úgy érzi, elárulták.
Magára vállalta a felelősséget Emmanuel Macron, akinek a testőre, Alexandre Benalla májusban tüntetőket bántalmazott. A francia elnök alkalmazottját néhány nappal ezelőtt rúgták ki, miután napvilágra került az a felvétel, amin a férfi még májusban – rendőri sisakban – diákokat ütlegel. Három rendőrt is őrizetbe vettek az ügy miatt – írja a Guardian.
Emmanuel Macron kedden beszélt arról pártja képviselőinek, hogy amit Benalla tett, az „felér egy árulással”, este pedig már a szavazóknak hangoztatta, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ezért ha valaki bűnbakot akar keresni, ne tegye, a történtekért ugyanis ő a felelős, ugyanis ő volt az, aki alkalmazta a testőrt és ezáltal megbízott benne.
Az ügyben két parlamenti bizottságis vizsgálódik, és rendőrség is nyomoz, Macronon pedig az elmúlt napokban egyre nagyobb volt a nyomás, ugyanis az elnöki hivatal tudott az incidensről, de hónapokig nem szóltak a rendőrségnek.
Benalla ügyvédje is nyilatkozott, ő azt mondta: védence végig abban a tudatban volt, hogy törvényes amit tesz, és bár tudta, hogy kicsit túllőtt a célon, végső soron az volt a célja, hogy segítsen a rendőröknek megfékezni két "agresszív és erőszakos bajkeverőt". Azt ígérte, hamarosan maga Benalla is megszólal az ügyben.