Világ MTI / hvg.hu 2018. július. 24. 07:53

Már ötven halottja van a görögországi tűzvésznek

Félszázra emelkedett a görögországi bozóttüzek halálos áldozatainak száma kedd reggelre, korábban 24 halottról számoltak be a hatóságok.

A görög vöröskereszt és egy helyi tisztviselő azt közölte, hogy újabb holttestekre bukkantak. Az újabb 26 halottat az Attika félszigeten, Athéntól keletre fekvő Rafina tengerparti város környékén találták. A településen 150-en megsebesültek a lángokban. A szomszédos Mati települést teljesen felégette a tűz.

A halászok, a parti őrség és a nyaralók kis csónakokon több mint 700 embert menekítettek ki a strandokról és a sziklás területekről, ahova a lángok elől menekültek az emberek – számolt be az ERT görög állami rádió.

Keressük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, lehet-e magyar sérültje, áldozata a természeti katasztrófának.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.