Világ hvg.hu 2018. július. 19. 12:31

Érdekes dolog szivárgott ki Trump csúcsos jegyzeteiből

„Nem volt összejátszás” – írta fel kézzel a printerrel kinyomtatott jegyzeteire Donald Trump, az egyik olyan sajtótájékoztatón, ahol éppen arról volt szó, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztás kampányában együttműködött-e a szavazás kimenetelét befolyásolni kívánó oroszokkal.

Trump folyamatosan cáfolja az állítólagos együttműködés tényét, sőt – s ebből hatalmas botrány lett az USA-ban – a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott hétfői tárgyalások után azt mondta, elhitte, amikor Putyin azt mondta neki, Moszkva egyetlen ország választásaiba nem avatkozott bele.
A dolgot még érdekesebbé teszi, hogy a Trump jegyzeteiről készült képeken az is látszik, hogy a kinyomtatott papíron Trump csak pár szót húzott ki: „igazságszolgáltatás elé azokat, akik beleavatkoztak” – ezeket a szavakat ítélte az elnök feleslegesnek.

S hogy hab is legyen a tortán: amikor Trump felírta az „összejátszás” szót, sikerült helyesírási hibát vétenie. a collusion ugyanis két ll-lel írandó, nem eggyel, ahogy Trumpnak sikerült. Igaz, más országokban is lehetett olyan ember az államfő, aki egy l-lel írta az államfő szót.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.