Világ hvg.hu 2018. július. 17. 12:55

Már Putyin is sorosozik

A Donald Trump amerikai elnökkel tartott közös sajtóértekezleten Vlagyimir Putyin orosz államfő Soros György nevének említésével igyekezett elhárítani az oroszok állítólagos felelősségét a 2016-os amerikai elnökválasztás megzavarásában. Az amerikai összeesküvéselmélet-hívők tombolnak örömükben.

Az elnökválasztással kapcsolatos kérdésre válaszolva Putyin cáfolta, hogy az orosz kormány felelős lenne – írta a vox.com hírportál, majd idézte Putyint, aki közölte: „Egy csomó polgár él az USA-ban, például Soros György is, akinek többmilliárdos tőkéje van, de mégsem állíthatja senki, hogy az ő véleménye, vagy tettei az USA-t képviselnék. Mert nem is képviselik”. A Vox szerint Putyin említhetett volna ezernyi más nevet, például Bill Gates-t, vagy Jeff Bezost is. „Nem, ő azt az embert nevezte meg, akit az egész szélsőjobb támad, s nevez annak ellenére nácinak, hogy Soros holokauszt-túlélő. Magyarországtól Olaszországig a szélsőjobb folyamatosan Sorossal foglalkozik, s nem egyszer a támadásoknak antiszemita kicsengése is van” – írta a hírportál.


A Vox szerint Putyin azért említette meg Soros nevét, hogy elérje szélsőjobbos hallgatóságot is. És el is érte, az amerikai összeesküvéselmélet-gyártók egyből ráharaptak az orosz államfő nyilatkozatára, s terjesztik is a politikus szavait. Például Alex Jones az Infowartól vagy Jones követői:

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.