Világ MTI 2018. július. 05. 05:54

25 ezer műkincset foglaltak le egy összehangolt razzián

A műtárgyakat, amelyek összesen 40 millió eurót érnek, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban vették zár alá – közölte az uniós rendőrségi együttműködési szervezet, az Europol.

A BBC brit műsorszóró jelentése szerint az európai hatóságok több rajtaütés során szerezték vissza egy nemzetközi csempészbandától az Olaszországból származó, lopott műkincseket. 43 gyanúsítottat vettek őrizetbe szerdán, akik a feltételezések szerint a műkincsek csempészete mögött álltak.

Több ezer történelmi emléket loptak el olaszországi régészeti lelőhelyekről, hogy németországi aukciósházakban elárverezzék őket – tudatta az Europol.

A csempészbanda, amelynek Londonban és Barcelonában is voltak segítői, az Europol szerint kifejezetten jól szervezett volt.

Több mint 250 európai rendőr egy tucat ingatlant kutatott át szerdán a hajnali órákban, a razzia az olasz katonai rendőrség spanyol, német és brit rendőrök közreműködésével folytatott nyomozásának az eredménye. A szerdai rajtaütéseket megelőzően az olasz hatóságok már visszaszereztek 3000 műkincset, és lefoglaltak további 1200 hamisítványt – tette hozzá az Europol.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.