Világ MTI 2018. június. 25. 06:41

Szíria "felszabadításának" a folytatását ígérte Erdogan

Az újraválasztott török elnök elköteleződött a terrorizmus elleni további küzdelem mellett is hétfői, választási győzelme utáni első beszédében.

"Meg fogjuk szabadítani Szíria földjét a terroristáktól, hogy visszatérhessenek oda szíriai vendégeink" – mondta Recep Tayyip Erdogan a Törökországban tartózkodó mintegy hárommillió szíriai menekültre utalva. Hangsúlyozta, hogy országa folytatni akarja a harcot a terrorista szervezetek ellen.

Az elnök a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának balkonjáról elhangzott beszédében jelezte: már a következő naptól hozzáfog választási ígéreteinek teljesítéséhez.

Erdogan – aki a választás után rögtön életbe lépő elnöki rendszer irányítója lesz mostantól – megállapította, hogy ezeken a választásokon a demokrácia aratott győzelmet. Utalt a rendkívül magas, 80 százalék feletti részvételi arányra. Sok országban ennek a részvételi aránynak a felét sem tapasztalni – mondta.

Hirdetés