Világ hvg.hu 2018. május. 28. 17:23

Egy év alatt egymillió francia hagyta abba a cigizést

Franciaországban látványosan zuhant a dohányosok száma, 2016-1017-ben egymillióval kevesebben gyújtottak rá minden nap, mint egy évvel korábban. Az országban már régóta nem csökkent ilyen mértékben a cigizők száma.

A Közegészségügyi Szolgálat adatai szerint a fiatalok és az alacsonyjövedelműek körében is jelentős a visszaesés. Az illetékesek szerint a dohányzás elleni kampányok tették meg hatásukat: a füstölnivalót például már évek óta semleges dobozokba csomagolják, az emberek pedig pénzvisszatérítést kapnak, ha felhagynak a dohányzással. Ugyancsak hatott a cigaretta árának a felemelése, illetve a dohánymenteshónap-kampány megindítása.


A BBC által ismertetett legújabb adatok szerint a 18-75 éves korosztályban 26,9 százalékos volt a dohányosok aránya, míg egy évvel ezelőtt még a megkérdezettek 29,4 százaléka gyújtott rá minden nap. Ez azt jelenti, hogy 13,2 millióról 12,2 millióra mérséklődött a dohányosok száma.


Míg Franciaországban visszaesett a dohányzás, világszerte még nő a cigizők száma. Ennek hátterében az áll, hogy emelkedik a világ népessége, s bár a dohányosok aránya mérséklődik, az abszolút szám változatlanul növekszik.  A trend az, hogy a dohányzás szokását exportálják a gazdagabb országokból a fejlődőkbe: a fejlett államokban megy ki a divatból a füstölés, míg a fejlődőknél ez még nem jellemző.

A statisztikák szerint tíz halálból egyet a dohányzás okoz, a legtöbben Kínában, az USA-ban, Oroszországban, valamint Indiában halnak meg a cigarettázás következtében.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.