2018. május. 22. 10:20 MTI Utolsó frissítés: 2018. május. 22. 12:36 Világ

Halálra ítéltek egy belga dzsihadistát Irakban

A 30 éves férfi négy éve csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Kötél általi halálra ítéltek kedden Irakban egy belga dzsihadista férfit, aki az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az 1988-ban született Tarik Jadaoun több videofelvételen terrortámadásokkal fenyegette Belgiumot és Franciaországot. Az Iszlám Államhoz 2014-ben csatlakozott Abu Hamza al-Belgiki néven. A férfi a bagdadi bíróság előtti első meghallgatásán május elején még ártatlannak vallotta magát, és azt állította, hogy félrevezették.

A férfi elleni legfőbb vádpontok elsősorban az Iszlám Állam kötelékében folytatott harci tevékenységére, illetve az iraki területre való törvénytelen belépésére vonatkoztak. Jadaoun a keddi ítélethirdetésen – a vádpontok ismertetése után – a bíró kérdésére nem kívánt semmit hozzáfűzni.

Korábbi belgiumi lapjelentések szerint a férfi a kihallgatása során elismerte, hogy számos alkalommal vett részt közvetlenül a terrorszervezet harci cselekményeiben, és Európába való visszatérése esetén kész lett volna támadásokat elkövetni Belgiumban. Elismerte azt is, hogy több, Európában elkövetett terrortámadáshoz van köze, és legalább két olyan merényletet említett, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. A kiszivárgott részletek szerint a kihallgatása során azt is elárulta: az Iszlám Állam számos terroristája rejtőzködik Európában.

Bírósági források szerint Irakban eddig több mint 300 embert – köztük mintegy 100 külföldit – ítéltek halálra az Iszlám Államhoz fűződő kapcsolataik miatt. Nagyjából ugyanennyi vádlottra szabtak ki életfogytig tartó börtönbüntetést hasonló vádak miatt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.