Világ hvg.hu 2018. április. 22. 11:45

Hanggránátok, ellenzéki vezető letartóztatása Örményországban

Nemcsak nálunk zajlik az élet, Örményországban is egymást érik a tüntetések. A rendőrség erőszakosan lépett fel, és letartóztatta az ellenzék vezetőjét, Nikol Pasinjánt.

Tizedik napja tüntetnek az örmények Jerevánban Szerzs Szargszján miniszterelnökké választása ellen - kedden választotta meg miniszterelnökké a parlament. A tüntetést fel akarta oszlatni a rendőrség, hang- és villanógránátokat is bevetettek. Az ellenzéki tüntetők összecsaptak a rendőrökkel vasárnap Jerevánban, Nikol Pasinján ellenzéki vezetőt pedig őrizetbe vették - a rendőrség úgy fogalmazott "erő alkalmazásával eltávolították" a térről.

A héten a miniszterelnökké választott korábbi államfő, Szerzs Szargszján találkozott Pasinjánnal, amit élőben közvetített a televízió. A találkozót Szargszján pár perc után otthagyta, mert mint mondta: zsarolásnak nem enged. "Azért jöttem, hogy a lemondásáról tárgyaljunk" mondta az ellenzéki Pasinján ugyanis a miniszterelnöknek. "Senki nem beszélhet velünk a fenyegetés nyelvén" mondta a miniszterelnöknek Pasinján, hozzátéve: "Örményországban megváltozott a helyzet, a hatalom immár a nép kezében van".

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.