Világ MTI 2018. április. 19. 14:59

Állítólag first ladyvé tették meg Kim Dzsong Un feleségét

Akár a "tisztelt first lady" is fontos szerepet kapnak a koreai rendezésben. Zsi Szol Dzu múlt héten először jelent meg a nyilvánosság előtt férje nélkül.

A hivatalos észak-koreai média újabban "tisztelt first ladynek" szólítja Kim Dzsong Un észak-koreai vezető feleségét, Zsi Szol Dzut, megfigyelők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ezt a címet több mint negyven éve nem használták az országban – írta csütörtökön a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Nyugati szakértők szerint Kim Dzsong Un – aki hivatalosan nem államfő, hanem a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke – az Észak-Koreával és az Egyesült Államokkal tervezett csúcstalálkozóra készülve adhatta a feleségének ezt a státust, hogy erősítse pozícióját.

Az észak-koreai központi televízió híradásában elhangzott az az értesülés is, hogy múlt hét végén Zsi Szol Dzu először jelent meg a nyilvánosság előtt férje nélkül, felkeresett egy kínai balett-társulatot, amely Észak-Koreában vendégszerepel.

Zsi Szol Dzu elkísérte Kim Dzsong Unt március végi háromnapos nem hivatalos kínai látogatására, és a társaságában volt a phenjani vezető húga, Kim Jo Dzsong is, aki a pjongcsangi téli olimpia idején részt vállalt Phenjan diplomáciájának alakításában.

Az év eleje óta enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Észak-Korea számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. Mun Dzse In dél-koreai államfő és Kim Dzsong Un április 27-én találkozik a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozóját pedig májusra tervezik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.