Világ MTI 2018. április. 02. 18:35

Hackerügy: a csehek felbőszítették Moszkvát

Moszkvát felháborítja, hogy Csehország kiadta az Egyesült Államoknak a hackertevékenységgel gyanúsított Jevgenyij Nyikulin orosz állampolgárt, Prága lépése aláássa az orosz-cseh együttműködés alapjait - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.

A közlemény kifogásolta, hogy a cseh fél döntését nem a jogi normák vezérelték, hanem "az a törekvés, hogy ismételten demonstrálja az utóbbi időben az abszolút prioritás rangjára emelt +szövetségesi hűséget+". Prága lépését Moszkva tudatosnak és politikailag motiváltnak minősítette és úgy értékelte, hogy az a kétoldalú együttműködés konstruktív alapjának aláásására irányul. Az orosz diplomáciai tárca leszögezte, hogy mindent szükséges lépést megtesz majd Nyikulin jogainak védelme érdekében.

A kommüniké szerint jogsértésről árulkodik a cseh alkotmánybíróság döntésének "kierőltetése" annak a fellebbezésnek az ügyében, amelyet Nyikulin ügyvédjei az alsóbb szintű bíróságok kiadatási döntéseivel szemben adtak be. Az orosz külügyminisztérium rámutatott: figyelmen kívül hagyták, hogy az orosz legfelsőbb ügyészség is kérelmezte Nyikulin kiadatását. Kifogásolta, hogy a cseh hatóságok nem fordítottak kellő figyelmet arra a többször megismételt felhívásra, hogy vegyék figyelembe: "az Egyesült Államokban kibontakoztatott oroszellenes hisztéria közepette állampolgárunk abban az országban nem számíthat pártatlan és tisztességes bírósági eljárásra". 

Az állítólagos orosz hackert, aki határozottan tagadja, hogy hacker lenne és elkövette volna mindazt, amivel az amerikaiak vádolják, 2016 október 5-én Prágában vette őrizetbe a cseh rendőrség. Washington a kiadatási kérelmet azzal indokolta, hogy szerinte az orosz hacker támadást intézett a LinkedIn internetes közösségi hálózat, valamint a Dropbox és a Formsprings amerikai szerverei ellen. A férfit a kaliforniai szövetségi bíróság hackertámadással, pénzlopással és összeesküvéssel vádolja. Oroszország ezzel szemben csak azzal vádolta meg Nyikulint, hogy az interneten keresztül 2009-ben 3450 dollárt lopott el. A cseh igazságügyi minisztérium pénteken közölte, hogy Nyikulint kiszolgáltatták az Egyesült Államoknak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.