Világ MTI 2018. április. 01. 11:15

Orosz közreműködéssel indul az evakuálás a szíria Dúmában

Megállapodás született a szíriai Dúmában, a felkelők kezén lévő utolsó kelet-gútai városban a sebesültek, majd később a civil lakosság egy részének az evakuálásáról is.

A sebesültek elszállításáról szóló egyezség hírét szombat éjjel jelentették be helyi források, amelyek szerint a dúmai civil vezetőkből és a várost uraló, a Dzsejs el-Iszlám nevű felkelő szervezet képviselőiből álló tárgyalóbizottság Oroszország képviselőivel kötött megállapodást. A bizottság azt akarja elérni, hogy a várost ne rohanják le a szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák. 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vasárnapi közleménye szerint később megállapodás született a civilek egy részének távozásáról is. A részleges egyezség keretében hozzávetőleg 1300-an hagyhatják el a települést, de Abdel Rahmán, az OSDH igazgatója szerint a felek tovább tárgyalnak.

A katonaság azt követeli, hogy a felkelők adják fel utolsó állásaikat a városban, és akkor békében távozhatnak az ország északnyugati, lázadók kezén lévő részébe. Az OSDH úgy tudja, hogy a Dzsejs el-Iszlám nem akarja elhagyni Dúmát, de hajlandó átadni fegyvereit és elfogadná, hogy orosz katonai rendőröket helyezzenek a városba. Orosz részről azonban egyelőre nem mutatkozik hajlandóság arra, hogy másfajta egyezséget kössenek az iszlamista szervezettel, mint más csoportokkal, vagyis hogy a lakosság maradhat, de a lázadók és azok, akik még szeretnének, Északnyugat-Szíriába távoznak. 

A várost körbezárták a kormányerők, és a szíriai kormány szombaton közölte, a felkelők utolsó enklávéját is vissza akarja szerezni.

Az OSDH szerint az elmúlt öt hétben 1600 civil vesztette életét a kelet-gútai harcokban, és a lázadócsoportok kétharmada már beleegyezett, hogy feladja állásait. Tíz nap alatt 45 ezer embert - felkelőket és civileket - evakuáltak a Damaszkuszhoz közeli térségből, amely a migráns szervezet szerint 95 százalékban már a kormányerők ellenőrzése alatt áll.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.