Világ MTI 2018. március. 18. 09:37

Átadta titkos iratait a kirúgott FBI-főnök, akinek családját Trump csak "lúzernek" nevezett

A volt igazgatóhelyettes szerint eltávolításának politikai okai vannak, mert vizsgálta Trump oroszországi kapcsolatait.

Robert Mueller különleges ügyésznél vannak azok a személyes feljegyzések, melyeket Andrew McCabe, az Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteken kirúgott korábbi igazgatóhelyettese készített a Donald Trump elnökkel folytatott diskurzusairól - jelentette helyi idő szerint szombaton az AP amerikai hírügynökség.

McCabe-et, akit az FBI igazgatóhelyettesi posztjáról januárban váltottak le, de eddig nem bocsátották el a hivataltól, pénteken rúgta ki Jeff Sessions igazságügyi miniszter, alig két nappal az előtt, hogy McCabe jogosult lett volna arra, hogy teljes nyugdíjjal visszavonuljon.

Sessions azzal indokolta McCabe menesztését, hogy a volt igazgatóhelyettes az FBI belső vizsgálata szerint információkat adott át a sajtónak, és félrevezette a nyomozókat.

A volt igazgatóhelyettes hosszú közleményben reagált elbocsátására, amelyben azt írja, eltávolításának politikai okai vannak, mert ő is megerősítette James Comey volt igazgató állításait arról, hogy Donald Trump elnök nyomást gyakorolt Comey-ra, hogy állítsa le azt a vizsgálatot, amelyben akkor még az FBI vizsgálta, hogy c

McCabe annak a James Comey-nak volt a helyettese, akit 9 hónappal korábban mentett fel tisztségéből Donald Trump amerikai elnök, saját bevallása szerint "amiatt az orosz dolog miatt".

Mueller azt vizsgálja, hogy volt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztás idején Oroszország és Trump kampánycsapata között, illetve Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Comey feljegyzéseit már korábban megkapta a különleges ügyész. Az AP úgy tudja, McCabe feljegyzései Trumppal és Comey-val folytatott beszélgetésekről szólnak.

McCabe 20 éven át dolgozott az FBI-nál, politikai nézeteit tekintve konzervatív, ám ennek ellenére Trump és a republikánusok hosszú időn át összeférhetetlenséggel vádolták, mert köze volt a Hillary Clinton alapítványával kapcsolatos nyomozáshoz. A republikánusok szerint McCabe demokrata párti felesége végül sikertelen szenátusi kampányához támogatást kapott a Clinton család egyik szövetségesétől. Az FBI szerint McCabe csak később került a Clinton Alapítvánnyal összefüggő vizsgálat élére, így nem állt fenn összeférhetetlenség.

Névtelenséget kérő források szerint Trump zárt ajtók mögött korábban arról faggatta McCabe-et, hogy kire szavazott, és közölte vele, hogy a felesége egy "lúzer".

Trump szombat hajnalban a Twitteren kommentálta McCabe menesztését. Azt írta: ez nagy nap az FBI minden dolgozója és a demokrácia számára. Közölte, a "szenteskedő" Comey-hoz képest McCabe kóristafiúnak tűnt, de ő is "tisztában volt az FBI legmagasabb szintjein uralkodó korrupcióval és hazugságokkal".

"Elnök úr, az amerikai nép hamarosan megismerheti a történetemet, és majd ők maguk eldönthetik, hogy ki becsületes, és ki nem" - reagált McCabe elbocsátására és Trump vádjaira James Comey szombaton a Twitteren. Comey februárban jelentette be, hogy elkészült könyvével, melynek címe A higher loyalty - Truth, lies, and leadership. A könyv áprilisban jelenik meg.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.