Világ hvg.hu 2018. március. 13. 13:33

Orosz válasz érkezett a brit kémügyi ultimátumra

Oroszország addig nem válaszol a Szergej Szkripal és lánya ellen Salisburyben elkövetett merénylet után megfogalmazott brit ultimátumra, amíg Moszkva nem juthat hozzá a gyilkossági kísérlethez használt idegméreghez – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A britek egy nappal korábban közölték: nagyon valószínűnek tartják, hogy Oroszország áll az orosz-brit kettősügynök és lánya elleni gyilkossági kísérlet mögött, már csak azért is, mert az akcióhoz egy Oroszországban kifejlesztett mérgező anyagot, a Novicsokot használták. London felszólította Moszkvát, magyarázza meg, hogyan kerülhetett a fegyverekhez használt idegméreg  a merénylőkhöz. „Ellenkező esetben Nagy-Britannia fontolóra veszi újabb szankciók bevezetését Oroszország ellen” – közölték a brit vezetők.

Lavrov szerint a britek nem hajlandóak megmutatni Oroszországnak a mérgezéshez használt anyagot, s nem osztják meg az oroszokkal a vizsgálat más eredményeit sem. Lavrov szerint Nagy-Britanniának nemzetközi kötelezettsége lenne arra, hogy megmutassa az állítólagos idegmérget annak az országnak, amelyet a gyilkos anyag előállításával vádol. Londoni források szerint a brit kormány szerdán dönt az esetleges szankciókról.

A 66 éves Szergej Szkripal és 33 éves lánya változatlanul kómában van.

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.