Világ MTI 2018. március. 12. 17:05

Terrorfrász Londonban

Gyanús anyagot tartalmazó csomagot találtak hétfő délután a brit parlament londoni épületének közelében. A parlament szóvivője nem sokkal később bejelentette, hogy veszélytelen anyagról van szó.

A parlamentet a vizsgálat idejére nem ürítették ki, a törvényhozás munkája zavartalanul folytatódott, de a csomag fellelésének közvetlen helyszínét a rendőrség körülzárta, és két embert elővigyázatosságból kórházba szállítottak kivizsgálásra. A Scotland Yard szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint a csomagban talált anyag "potenciálisan gyanúra adhat okot".

A parlamenti szóvivő azonban nem sokkal később közölte: a rendőrségi szakértők által elvégzett vizsgálat veszélytelennek minősítette az anyagot. A csomagot a parlamenti képviselők egyik irodaházánál, a Norman Shaw Buildings épületegyüttesnél találták.
Egy hónappal ezelőtt fehér port tartalmazó csomagot kézbesítettek a londoni parlament egyik irodájába. A brit sajtó értesülései szerint a csomagot Amber Rudd belügyminiszternek címezték. A szakértői vizsgálat szintén azt derítette ki, hogy a fehér por összetétele ártalmatlan volt.
A múlt héten a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel követtek el gyilkossági kísérletet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen. Mindkettőjüket azóta is válságos állapotban kezelik a helyi kórházban. A legújabb hírek szerint borítékolható, hogy a brit kormány Moszkvának készül üzenni az ügyben.
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.