Világ hvg.hu 2018. március. 12. 13:26

Nagy-Britannia odacsapna az idegméreg miatt?

Theresa May kormánya londoni jelentések szerint azt vizsgálja, miként csapjon vissza Oroszországnak azért, hogy a dél-angliai Salisburyban – vélhetően orosz kapcsolatokkal rendelkező merénylők – idegméreggel merényletet követtek el az egykori orosz-brit kettősügynök, Szergej Szkripal és lánya ellen. Moszkva szerint a gyilkossági kísérlet brit provokáció, s a cél a nyári oroszországi foci-vb ellehetetlenítése.

Tom Tugendhat, a brit parlament külügyi bizottságának elnöke szerint  biztosra vehető, hogy May, miután tárgyalt a kabinet tagjaival, Oroszországot teszi majd felelőssé a merényletért. „Őszintén szólva meglepődnék, ha nem a Kremlt vádolná” – mondta a politikus. Az ellenlépésekről egyelőre nem nagyon esett szó, Tugendhat szerint az egyik intézkedés az lehet, hogy kitiltják Londonból és a nyugati országokból azokat a milliárdos orosz oligarchákat, akik Vlagyimir Putyin elnökségének idején gazdagodtak meg.


Míg Londonban a válaszlépéseken tanakodnak, Moszkvában Nagy-Britanniát vádolják provokációval.  Dmitrij Kiszeljov, a Kreml egyik fő szócsöve az orosz állami tévében azt állította, a britek célja, hogy elrontsák a nyári, Oroszországban rendezendő labdarúgó világbajnokságot. „Oroszországot akarják felelőssé tenni, de ha belegondolunk, az egész csak a briteknek jó. Kiváló különleges akció: Szkripal feláldozható, s az oroszok pedig védekezésre kényszerülnek” – magyarázta az újságíró.

A merénylet két, kómába zuhant áldozata továbbra is kórházban van, a brit hatóságok pedig folytatják a bizonyítékok gyűjtését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.