Világ MTI 2018. március. 10. 17:49

Svédország felajánlotta, hogy segít összehozni Trumpot és Kim Dzsong Unt

Svédország az 1970-es évektől Phenjanban nagykövetséget tart fenn, amely az Egyesült Államok érdekeit is képviseli a kommunista államban.

Svédország esetleges közvetítőként segítségét ajánlotta fel az Egyesült Államok és Észak-Korea között, a kommunista rezsim nukleáris programjáról tervezett párbeszédhez.

"Ha bármi módon segítségükre tudunk lenni, úgy megtesszük ezt" – ígérte Stefan Löfven svéd kormányfő luxemburgi látogatásán szombaton, akit a TT svéd hírügynökség idézett. A miniszterelnök ugyanakkor nem pontosította, hogy a gyakorlatban mit jelentene a skandináv állam segítsége. Löfven szerint megvárják, amíg ilyen irányú kérelem érkezik be hozzájuk.

A svéd miniszterelnök emlékeztetett: országa az 1970-es évektől Phenjanban nagykövetséget tart fenn, amely az Egyesült Államok érdekeit is képviseli a kommunista államban. Mint mondta, fontolóra kell venni azt is, hogy a konfliktus főszereplői a két Korea mellett az Egyesült Államok valamint Kína. "Közös alapokat kell találniuk, hogy előrébb juthassanak" – idézte tovább Löfvent a TT.

A Dagens Nyheter című svéd napilap pénteken jelentette névtelen forrásokra hivatkozva, hogy Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter hamarosan találkozik svéd kollégájával, Margot Wallströmmel. A svéd tárcavezető szóvivője nem kommentálta a lapjelentést, ugyanakkor hangsúlyozta: Svédország más államokhoz hasonlóan az észak-koreai válság békés rendezésében érdekelt.

Svédország egyébként közreműködött az Észak-Koreában bebörtönzött Otto Warmbier hazaszállításában. Az amerikai diákot 2016 januárjában vették őrizetbe, majd 15 évi kényszermunkára ítéltek egy propagandaplakát ellopása miatt. Warmbier 2017 júniusában hunyt el agyi oxigénhiány és pangó vérellátás miatt, miután kómában hazaszállították az Egyesült Államokba.

A dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója  csütörtök este Washingtonban közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Csung Jui Jong szerint Phenjan kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris- és rakétakísérletektől.

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.