Világ hvg.hu 2018. március. 09. 20:53

Hét évre ítélték „Amerika leggyűlöltebb emberét”

Martin Shkrelit a bíróság azzal vádolta, hogy becsapta a befektetési alapjába pénzt fektető embereket. Shkreli korábban azért vált közutálat tárgyává, mert az általa alapított Turing nevű cég révén 2015-ben megvásárolta egy gyógyszer szabadalmi jogait, s azonnal 5000 százalékkal megemelte az AIDS-betegek, terhes nők és idős emberek által használt életmentő medicina árát.

A 34 éves üzletember sírva hallgatta végig az ítéletet, amit azért szabtak ki rá, mert hosszú ideig hamis számlákat küldött befektetőinek, hogy azok ne vegyék észre, mekkora veszteséget halmozott fel a Shkreli által működtetett két befektetési alap.

Shkreli ügyvédje, Benjamin Brafman szokatlan nyíltsággal nyilatkozott néha bosszantóan flegmán viselkedő védencéről az újságíróknak.  „A bíróság előtt a könyörgő hangot választottam.  Vannak idők, amikor megölelném, és vigasztalnám Shkrelit, és olyan alkalmak is vannak, amikor leginkább orrba verném” – mondta az ügyvéd. 

Az ítélet részeként a hatóságok elkobozták Shkreli 4,7 millió dollár értékű vagyontárgyait is. 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.