Világ MTI 2018. március. 06. 19:43

Nagy bajban lehet Izrael hadserege, szigorúan titkos papírok szivárogtak ki valahogy

A hírek szerint olyan védelmi rendszerekről szivároghattak ki adatok, amelyek létét eddig titokban tartották. Az egyik rendszer annyira titkos, hogy még kimondani sem volt szabad a nevét a telefonbeszélgetéseknél.

Az izraeli védelmi minisztérium egyik szigorúan titkos dokumentuma került ki az internetre – közölte kedden a Háárec című napilap.

A dokumentumot Avigdor Lieberman tárcavezető írta alá, és lapértesülés szerint az izraeli hadsereg ütőképességéről, illetve katonai eljárásairól tartalmaz bizalmas adatokat.

Egyelőre nem tisztázták, hogy az irat a minisztérium vagy a hadsereg hibája miatt került nyilvánosságra, esetleg hackertámadásról van-e szó.

A Háárec szerint a dokumentum legalább két helyen is említ olyan védelmi rendszereket, illetve mechanizmusokat, amelyek létét a zsidó állam hadserege eddig titokban tartotta. A hadsereg egyik szóvivője a lapnak elmondta: az egyik rendszer olyannyira titkos, hogy még a nevét sem lehet említeni egy telefonbeszélgetésben.

A másik leleplezés egy katonai egység különleges eljárásmódját érinti. Ennek nyilvánosságra hozatala most behatárolhatja az izraeli erők katonai lehetőségeit.

A hadsereg szóvivője a Háárecnek elmondta: a nyilvánosságra hozatal súlyos hiba volt, az ügyben vizsgálatot rendeltek el.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.