Világ MTI 2018. február. 17. 07:22

Erős, 7,2-es fokozatú földrengés volt Mexikó déli és középső vidékén

Kisebb károk keletkeztek, de az első jelentések nem szóltak áldozatokról.

Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás epicentruma a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt. 

Luis Felipe Puente, a katasztrófavédelem helyi vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacán és Puebla szövetségi államban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte. Az amerikai földtani intézet (USGS) előzetesen 7,5-es erősségű rengésről számolt be.

Alfonso Navarrete belügyminiszter közölte, hogy Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül.

usgs.gov

Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is, de sem ő, sem a miniszter nem sérült meg komolyabban.

Pinotepa Nacional városban - a katasztrófavédelem által készített felvétel tanúsága szerint - egy földszintes épületnek leomlott a homlokzata. 

Utcára menekült emberek várják a földmozgások végét Mexikóvárosban
MTI/EPA/Sashenka Gutiérrez

A Pemex nemzeti olajvállalat szerint berendezései rendben vannak, beleértve legnagyobb finomítóját, amely 386 kilométerre fekszik az epicentrumtól. 

Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.