Érdekes ambíciói voltak egy 27 éves német férfinak: felajánlotta szolgálatait három külföldi ország titkosszolgálatának, méghozzá úgy, hogy írt erről egy levelet a címzetteknek.
A német hatóságok őrizetbe vettek egy férfi, aki felajánlkozott három ország titkosszolgálatának – jelentette az AP hírügynökség.
A tudósításban Danny Guenter G. néven emlegetik a 27 éves férfit, akit még szerdán kapcsoltak le Lipcsében.
Pénteken már ki is engedték, de ügyében még tart a vizsgálat.
Az ügyészség szerint a férfi egyszerűen bejelentkezett levélben három ország titkosszolgálatához, és megkérdezte, alkalmaznák-e ügynökként. Közölte azt is, hogy készen áll a bevetésre, és végrehajt minden műveletet, amire csak kérik.
Azt nem közölték, pontosan mely államok titkosszolgálatának írt levelet az önjelölt titkosügynök.