Világ MTI 2017. december. 26. 13:13

Egyiptomban felakasztottak 15 terroristát

Az elítéltek katonákat gyilkoltak meg 2013-ban a Sínai-félszigeten.

Kivégeztek kedden Egyiptomban tizenöt férfit, akiket terrorista támadások elkövetése miatt ítéltek halálra – közölte a rendőrség. Az akasztással történt kivégzéseket két börtönben hajtották végre. Az elítéltek kilenc katonát gyilkoltak meg 2013-ban a Sínai-félszigeten.

Egyiptomban Mohamed Murszi volt elnök 2013-as elmozdítása óta megszaporodtak a szélsőségesek által a biztonsági erők, illetve a keresztény kisebbség tagjai ellen elkövetett támadások, főleg a Sínai-félsziget északi részén. Az utóbbi években több száz rendőr és katona, valamint számos civil vesztette életét a támadásokban.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.