Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nem könnyű összeegyeztetni egy meztelen modell látványát és gondolatait, és Emily Ratajkowski nem segít eldönteni azt sem, hogy most akkor kié a teste: az övé, mert megmutatja, vagy a nézőé, mert látja? A status quo kiszolgálója vagy a női jogok élharcosa az, aki a feminizmus pajzsát maga előtt tolva vetkőzik?
Egy tökéletes test lemeztelenítésében nehéz megtalálni a forradalmiságot, hozzátartozik a hétköznapjainkhoz, a reklámokhoz, magazinokhoz, bulvárlapokhoz hozzászoktatott ingerküszöbünkhöz.
Abban sincs semmi meglepő, hogy Emily Ratajkowski – aki azzal robbant be a köztudatba, hogy minden idők egyik legszexistábbnak kikiáltott videójában (lásd alább) egy szál bugyiban ugrált ritmusra –, most megint egy forró hangulatú felvétellel jelentkezett a LOVE magazin adventi kalendáriumában. Bár a nézőt az alkotás több eleme is zavarba ejtheti: a paradicsomos spagettit például miért a testére keni ahelyett, hogy megenné, ha már azzal vezeti fel a videót, hogy ma „szénhidrátnap van”? Nehéz értelmezni azt is, hogy mindezt miért bugyiban, melltartóban és kötött kesztyűben teszi, mindenesetre a nem hétköznapi tevékenységet a képek alapján eléggé élvezi.
Igazán akkor lesz szokatlan az összeállítás, amikor a vizuális élményekbe belefeledkező néző elkezdi elolvasni a videóhoz csatolt szöveget is, amelyben Ratajkowski feminista hitvallásának egy újabb gondolatmenetét kapjuk.
„Úgy gondolom, hogy a női szexualitás és a szexisség, bármennyire is a patriarchális eszmények határozzák meg, elképesztő erőt tud adni egy nőnek, ha ő ezt így éli meg. Az, ahogy öltözöm, viselkedem, flörtölök, táncolok, szexelek – ezek az én döntéseim, nem a férfiak befolyásolják. Szexinek lenni jó, és én szeretek az lenni. Ezért soha nem kellene elnézést kérnem” – írja öntudatosan, majd egy átkötéssel reflektál az elmúlt időszak zaklatásos botrányaira, és arról kezd el értekezni, mennyire kiábrándító, hogy a nők erkölcsösségéről és felelősségéről esik szó, mintha csak nekik kellene könnyebbé tenni a férfiak dolgát. „Elegem van abból, hogy figyelembe kell vennem, milyennek látnak a férfiak, ha rövid szoknyát veszek fel vagy ha egy szexi képet posztolok az Instagramra. Azt akarom csinálni, amit csinálni akarok.
A feminizmus nem az alkalmazkodásról szól, hanem a választás szabadságáról.”
Majd rátér a személyes küzdelmeire: „Voltak férfiak, akik az internetre kitett képeim alá azt írták, »Ez erőt ad neked? Ha! Épp az előbb maszturbáltam rá, szóval remélem, elégedett vagy magaddal!« Azt hiszem, az emberek már csak így reagálnak, ami ironikus módon végül is alátámasztja az érvemet. Nem érdekel, hogy mi a reakciód, vagy hogy mihez kezdesz az önkifejezésemmel. Mert valójában semmi köze hozzád, ezért ilyen jó érzés. Végső soron mindegy, ha egy nő burkát akar viselni vagy semmit, mindegyik rendben van, ha tényleg így akarja, és jól érzi magát.”
A videó és a hozzárendelt szöveg több ponton is zavarba ejtő, és nemcsak azért, mert hozzászoktunk, hogy a nők azért vetkőznek, mert a férfiak érdeklődését akarják felkelteni (most csak a példa kedvéért maradunk a heteronormatívánál), hanem azért is, mert elsőre legalábbis furának tűnik, hogy a félmeztelen vonaglást összeköti a Weinstein-botránnyal és a szexuális erőszak témájával. (Arról nem is szólva, hogy szénhidrátpótlásról beszél anélkül, hogy a szájába venné a spagettit, de ez már messzire vinne.)
A LOVE adventi kalendáriuma nem a visszafogott felvételekről híres, most viszont adtak a meztelenkedésnek egy feminista ívet, és Ratajkowski eddigi munkássága és megnyilvánulásai alapján úgy tűnt, ezt a kettőt ő nagyon jól tudja ötvözni.
Lobogó mellekkel a siker felé
Emily Ratajkowskinak van véleménye a művészetről és a politikáról, az amerikai elnökválasztási kampányban Bernie Sanders mellett szólalt fel, képviseli a nők választásának a szabadságát az Egyesült Államokban hallatlanul átpolitizált abortuszvitában, és bírálta Donald Trump bevándorlásellenes intézkedéseit is.
A legtöbben viszont először Robin Thicke Blurred Lines című dalához készült 2013-as videoklipben látták először. Mielőtt tovább ismertetnénk a munkásságát, néhány szót mindenképpen szentelnünk kell ennek a négy és fél percnek (a videó egyesek számára kifogásolható lehet – figyelmeztet a YouTube).
A klip az egyik értelmezés szerint voltaképpen a nemi erőszak himnusza, amelyben meztelenül ugráló nők fülébe elegánsan felöltözött férfiak súgják azt, hogy „Tudom, hogy akarod”. E nézet szerint Ratajkowski karrierjének ez az epizódja nem sokat tett a női jogok térnyerése érdekében, csak kiszolgált egy olyan szórakoztatóipari formát, amely lealacsonyítja és tárgyiasítja a nőket.
A másik értelmezés szerint – amelyet elsősorban maga Ratajkowski képvisel – a klip a nőket és a testüket ünnepli, és ebben az értelemben kifejezetten feminista alkotás.
Azt, hogy hogyan is képzeli el ezt az ünneplést, és hogyan jutott el eddig a felismerésig, egy esszében fejtette ki Lena Dunham internetes kibeszélő platformján. A Baby Woman című írásában ír arról is, hogy hogy alakult ki a filozófiája a férfitekintetről, és a harcról, hogy egy nőnek miként kell egyszerre kapcsolódnia a magáról kialakított képhez és a külvilágból érkező üzenetekhez, amelyek azt sugallják, hogy visszafogottnak kell lennie, amiből aztán azt kell leszűrnie, hogy szexinek lenni mocskos dolog, mert azt jelenti, hogy a férfivágyaknak játszik.
Nem vagyok hajlandó a szégyen és a néma bocsánatkérések világában élni. Az életet nem határozhatja meg, hogy mások hogy látnak bennünket, és bárcsak világos lenne, hogy az emberek reakciója a szexualitásomra nem az én problémám, hanem az övék.
Ratajkowski szerint egy nő szexualitását tiszteletben tartani igazán zűrös vállalkozás lehet, de aztán felteszi a kérdést, hogy „ha meg sem próbáljuk, mi lesz belőlünk?”.
A férfitekintet elrablása
Talán már ebből a rövid részletből is kiderül, hogy Emily Ratajkowski nemcsak sokat vetkőzik, hanem sokat magyarázza is ezt a vetkőzést, és sokat beszél a szexről és a szexiségről. Érezhetően folyamatos benne az önreflexió, hogy milyen felszabadító hatása van annak, ha maga határozza meg, hogy mi a szexi.
Ratajkowski esetében a férfitekintetet menetrendszerűen biztosítja az egyik konzervatív brit műsorvezető, Piers Morgan, aki általában nehezen állja meg, hogy nem mondjon véleményt a színésznő meztelenkedéseiről. A legutóbbi spagettis videójához például ezt fűzte hozzá: „Az ég szerelmére, vegyen magára valami ruhát, és keressen egy rendes állást”. Amivel aztán tökéletes trambulint adott Ratajkowskinak, hogy a korábban kifejtett nézeteit megint megerősíthesse: „Megmondani a nőknek, hogy mit tegyenek a testükkel és a szexualitásukkal, klasszikus szexizmus. Lehet véleményem a feminizmusról, és készülhet rólam szexi fotósorozat” – tette helyre Morgant.
Ez persze korántsem mindenkinek egyértelmű. Pont a folytonos meztelenkedés miatt Ratajkowski mondanivalójára könnyű legyinteni, és sokakban kelt visszatetszést Playboy-feminizmusa. Egy a Guardianben megjelent cikk például arra mutatott rá, hogy bár a választás szabadságának a gyakorlása feminista aktusnak nevezhető, ebből még nem következik az, hogy maga a választás is eredendően feminista lesz. Az Independentben megjelent bírálat szerint Ratajkowski identitásválságban van, mert egyrészt a nők testének a tárgyiasítása és elnyomása ellen akar harcolni, másrészt boldogan profitál a képességéből, hogy izgatni tudja a férfiakat. Rendelkezni akar a teste felett, de örömmel elfogadja azt, hogy hogyan használják. Még az egyetlen említésre méltó filmszerepében, a Gone Girlben is a férfi főszereplő szeretőjét alakította, és a szerepe főként meztelenkedésből állt. „Ahogy aláírsz egy szerződést a meztelenül pózolásról, mások feltételei alapján leszel szexualizálva. Vagy ne csináld, vagy ne panaszkodj” – érvel az „aki kurvának áll” szellemében a cikk szerzője.
Azért, mert vetkőzik
A feminista bírálatok általában arra futnak ki, hogy Ratajkowski – bármennyire hadakozik is ellene – éppen azt az elképzelést képviseli, hogy a női test azért van, hogy nézzék, és ez a tekintet teszi a nőt szexuális lénnyé. Márpedig, ha a saját tárgyiasításával próbálja birtokba venni a testét, azzal nem igazán oldja meg a problémát. Ratajkowski a bírálói szerint azért is kap ekkora teret a nézetei kifejtésére, mert pontosan azt a status quót védi, amelyikről úgy gondolja, hogy szemben áll vele. És persze azért, mert vetkőzik.
Vagyis nem könnyű összeegyeztetni Emily Ratajkowski látványát és Emily Ratajkowski gondolatait. Vagy, ha úgy tetszik, a meztelen melleit és a feminizmusát. Eldönteni, hogy most akkor kié a teste: az övé, mert megmutatja, vagy a nézőé, mert látja.
És ez a zavar átszivárog annak az értelmezésébe is, hogy a különböző emberi jogi kampányok melletti kiállása több-e valamifajta női exhibiconizmusnál, vagy tényleg van-e mélysége. Miközben a kampányok, amelyeknek a nevében felszólal – az abortuszjogoktól kezdve a Free the Nipple mozgalomig – valahol mind a női test máig érvényben lévő szexualizálásáról és cenzúrájáról szólnak, azokról a fájdalmasan szűk kategóriákról, amelyek a szűz és a ribanc címkéjével látják el a nőket, és amelyek még mindig megnehezítik, hogy a nőket a maguk komplexitásában lássuk. Az biztos, hogy Emily Ratajkowski nemcsak a testével, hanem a gondolataival is ad feladatot a feministáknak.
