2017. november. 29. 20:13 MTI Utolsó frissítés: 2017. november. 29. 20:18 Világ

Nem engedték be az iráni légtérbe a bolgár kormányfő repülőgépét

Irán nem engedte be légterébe a bolgár kormánygépet, amelyen a Bojko Boriszov miniszterelnök vezette küldöttség utazott Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába.

A repülőgépnek megvolt minden szükséges engedélye, hogy Iránon át Szaúd-Arábiába repüljön, de amikor beléptek az iráni légtérbe, az ottani hatóságok távozásra szólították fel őket - közölte szerdán Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter. 

Zaharieva, aki maga is a küldöttség tagja, azt mondta, hogy a gépnek vissza kellett fordulnia Törökországba "az utolsó pillanatban tett iráni visszautasítás" miatt. A gép engedélyt kapott, hogy Irántól nyugatra, az iraki légtérben folytassa útját Rijádba.

Teherántól azt a magyarázatot kapták, hogy az ottani hatóságok azért tagadták meg a légtérbe való belépést, mert a gép kissé eltért a tervezett útvonaltól. A bolgár hatóságokat azonban nem elégítette ki ez a magyarázat, és a külügyminisztériumba kérették Irán szófiai ügyvivőjét.

Boriszov az első bolgár kormányfő, aki Szaúd-Arábiába látogatott. Bulgária januárban veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztét. 

A szunnita muzulmán Szaúd-Arábia és a síita Irán térségbeli ellenlábasok, szemben álló feleket támogatnak a közel-keleti térségben folyó háborúkban és politikai válságokban.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.