Világ MTI 2017. november. 14. 18:25

Tankok Hararében: kezdődik a zimbabwei puccs?

Több harckocsit láttak szemtanúk kedden a zimbabwei főváros, Harare felé vonulni, miután az előző nap a dél-afrikai ország vezérkari főnöke azzal fenyegetett, hogy kész beavatkozni az elnök pártján, a Zanu-PF-en belüli "tisztogatás" befejezése érdekében.

Az AP amerikai hírügynökség három harci járművet számlált és katonai csapatszállítókat. A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó egyik szemtanú további két harckocsit látott a fővárostól 20 kilométerre a Chinhoyiból Hararébe vezető főúton, bár az egyiknek a lánctalpa elszakadt. Beszámolók szerint a harci járművek az államfő védelmét ellátni hivatott elnöki gárda tábora felé vették az irányt Harare Dzivarasekwa nevű külvárosában.

Az ország 37 éve hatalmon lévő elnöke, Robert Mugabe a nap folyamán a fővárosban tartózkodott kabinetje heti rendes ülésén. Helyi beszámolók szerint Harare nyugodtnak mutatkozott, s csapatokat sem lehetett látni az utcákon.

Az AP megjegyzi, gyakorinak számít, hogy harckocsik haladjanak az említett útvonalon, az időzítés viszont tovább fokozza az Emmerson Mnangagwa zimbabwei alelnök menesztését követően kialakult feszültséget. A sokáig Robert Mugabe elnök utódának tartott Mnangagwát a múlt héten váltották le, miután összekülönbözött az elnök feleségével, Grace Mugabével, aki így ideális helyzetbe került, hogy ő lépjen a 93 éves államfő örökébe. Mnangagwát azzal vádolták meg, hogy a hatalom átvételére szőtt összeesküvést.

Constantino Chiwenga vezérkari főnök hétfőn nyíltan azzal fenyegetett, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a kormánypárton belül a függetlenségi harcban részt vett tagok ellen.

Grace Mugabe erős bázist épített ki magának a Zanu-PF befolyásos ifjúsági szervezetében, így viszont konfliktusba került a függetlenségi háború veteránjaival, akik egykor kivételezett helyzetet élvezhettek a párt soraiban, de az utóbbi években sorra kikerültek a kormányzati és a párttisztségekből. Értesülések szerint az időközben külföldre menekült Mnangagwa több mint száz állítólagos híve ellen készülnek fegyelmi eljárást indítani.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.