Világ MTI 2017. október. 19. 20:15

Erdogan országában ezentúl elég, ha a mufti rábólint a házasságra

Az ellenzéki és nőjogi szervezetek szerint több lesz a kényszerházasság és a házasságra kényszerített kiskorú Törökországban a törvénymódosítás miatt.

Törökországban csütörtöktől elegendő a mufti, a muszlim törvénymagyarázó előtt házasságot kötni, miután életbe lépett a parlament által erre vonatkozóan elfogadott jogszabály. Az ellenzék szerint az államfő által támogatott törvénymódosítás várhatóan növeli a házasságra kényszerített lányok számát és további eltávolodás a világiasságtól.

Törökországban korábban csak a polgári hatóságok előtt megkötött házasság volt érvényes.

Az ellenzék hevesen ellenezte a jogszabálytervezetet, amikor júliusban benyújtották a törvényhozásban. Világi és nőjogi csoportok szintén bírálták az indítványt, mert szerintük növelni fogja a kiskorú menyasszonyok számát, főként vidéken. Recep Tayyip Erdogan elnök azonban nyilvánosan támogatta a törvényt, és közölte: akkor is elfogadják, "ha tetszik, ha nem".

Az államfő pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja szerint a jogszabály célja a "házasságkötési eljárások egyszerűsítése".

Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt, a legnagyobb ellenzéki párt politikusa csütörtökön közölte, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak a törvény miatt.

A török polgári törvénykönyv szerint a házasságra lépő feleknek be kell tölteniük a 18 évet, de szülői hozzájárulással és különleges esetekben bírósági határozattal a korhatár 17 évre csökkenthető.

Az új törvény nem tartalmaz a polgári törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, így a házassághoz a törvény által megszabott korhatár nem változik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?