A történelem majd igazságot tesz, amiért nem tesz semmit a klímaváltozás ügyében, mondta.
Az amerikai színész és híres környezetvédő határozott beszédet a héten a Yale Egyetemen, egy klímaváltozásról szóló konferencián. Hangsúlyozta, hogy meg kellene találni az új energiaforrások hasznosításának módját, millióknak kell munkát adni, és ezzel együtt megoldani, hogy a lehető legtöbben juthassanak tiszta levegőhöz és vízhez.
Majd üzent az amerikai elnöknek is, amikor úgy fogalmazott, a politikusoknak el kellene ismerniük a klímatudomány eredményeit, és el kell kötelezniük magukat a klímavédelem ügye mellett, mielőtt túl késő lesz.
Szerinte a történelem majd igazságot tesz, amiért nem tesz semmit a klímaváltozás ügyében.
Nem szabadna hagynunk, hogy olyan emberek irányítsák az országot, akik kétségbe vonnak valós tényeket.
A színész által létrehozott alapítvány 1998 óta 80 millió dollárt (nagyjából 20,5 milliárd forintot) fordított környezetvédelmi célokra.
(The Hill)