A Recep Tayyip Erdogan vezette kormány megfelelő infrastruktúrát akar teremteni a tömegesen bebörtönzöttek elhelyezéséhez.
A török igazságügy-miniszter, Abdülhamit Gül egy nappal azután nyilatkozott az Anadolu török állami hírügynökségnek, hogy a Hurriyet című török lap a helyettesét, Kenen Ipeket idézve hírül adta: több mint ötven, egyenként ezer fő befogadóképességű börtön épül országszerte, azaz ötvenezer ember raboskodhat majd bennük.
Gül értésre adta, hogy az építkezés eltart egy ideig, mivel az új börtönök mindegyike a legszigorúbban őrzött létesítmény lesz. Arról nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy hány börtön építése kezdődött már el és mely városokban hozzák azokat létre.
A tavaly júliusi sikertelen puccskísérlet óta Törökországban több mint 50 ezer embert tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy közük lehetett hozzá, vagy rokonszenveztek vele. Rajtuk kívül számos kurd aktivista is időközben rács mögé került, őket általában terrorizmussal vádolják.
Júniusban Binali Yildirim török miniszterelnök Orbán Viktor ankarai látogatásakor felidézte: tavaly nyáron aljas puccskísérlet történt Törökországban, és akkor kiderült, kik a valódi barátaik. "Az egyik Magyarország, amely határozottan kiállt a török nemzet mellett és a puccskísérletet elítélte."
A magyar miniszterelnök ugyanekkor az Erdogánnal való találkozásán pedig hansúlyozta: "akármilyen törökellenes megnyilatkozások is lesznek jelentős európai uniós országokban, Magyarország ezekhez sohasem fog csatlakozni, hanem Törökország oldalán áll, még ha kényelmetlen is".