Világ hvg.hu 2017. július. 27. 19:30

Megszólalt az amerika hadsereg főparancsnoka: egyelőre maradhatnak a transzneműek

Az amerikai elnök kedden a tőle megszokott módon a Twitteren jelentette be, hogy kitiltják a transzneműeket az amerikai hadseregből. Nemcsak jogvédők háborodtak fel. Csütörtökön hivatalos levélben reagált az amerikai vezérkari főnök.

Továbbra is szolgálhatnak transzneműek az amerikai hadseregben, egészen addig, amíg a Fehér Ház hivatalosan nem utasítja a Pentagont a vonatkozó szabályozás megváltoztatásáról – derül ki a The New York Times szerint abból a levélből, amit Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke küldött a hadsereg vezetőinek küldött.

Donald Trump szerdai tweetje nemcsak felháborodást, hanem zavart is szült, mert nem volt teljesen tiszta, pontosan mi is akkor a helyzetben az amerikai hadseregben szolgáló transzneműekkel. Szerdán hiába kérdezték az ügyben újságírók Sarah Huckabee Sanders-t, a Fehér Ház szóvivőjét, ő sem tudta megmondani, mi lesz az érintett katonák sorsa.

Joseph Dunford levele hivatott tisztázni átmenetileg a helyzetet. Nemcsak azt közölte, hogy egyelőre tovább szolgálhatnak a transzneműek, hanem azt is: továbbra is minden egyes katonájuknak megadják a kellő tiszteletet. Kérdés maradt azonban továbbra is, hosszú távon mi lesz a sorsa a hadseregben szolgáló transzneműeknek, és hogyan mentik fel őket a szolgálat alól, ha végül tényleg hivatalos utasítás érkezik erre.

Az előző elnök, Barack Obama idején nyitották meg hivatalosan is a hadsereget a transznemű személyek előtt is. Trump szerdán azt állította, hogy katonai szakértőkkel tárgyalt, és utána döntött a tilalomról. Azzal próbált érvelni, hogy nem lehet a hadsereget a transzneműeket érintő orvosi költségekkel terhelni, a győzelemre kell koncentrálni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.